György Péter és Fabiny Tamás disputája

Téma: Az Auschwitz utáni kor

György Péter és Fabiny Tamás disputája

György Péter és Fabiny Tamás disputája

Az Auschwitz utáni kor címmel beszélgetett egymással 2014. július 16-án, a Szélrózsa-találkozón György Péter és Fabiny Tamás.

 „Az egyháznak nemcsak mártírjai és zsidómentői voltak, hanem olyan döntései és mulasztásai is, ami szembement tanításával, a Szentírással. Hogyan lehet feldolgozni a feldolgozhatatlant? Mi az egyház és mi a társadalom szerepe? Másod- és harmadgenerációsként miként lehet a Soá kegyetlenségével szembenézni? „Nem lehet antiszemita az, aki keresztény” – fogalmazott korábban Fabiny Tamás evangélikus püspök, aki most György Péter egyetemi tanárral, az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet vezetőjével ül egy asztalhoz, hogy a Holokauszt emlékévből kiindulva közösen keressék azokat a lehetőségeket, melyek a feldolgozásban és a közös gondolkodásban továbblépést jelenthetnek” – olvashattuk a programfüzetben az előadásról. A beszélgetés moderátora Galambos Ádám volt. 

A beszélgetésről készült videó ITT tekinthető meg.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
2020. március »
március
HKSzeCsPSzoV
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
Bejelentkezés


Elfelejtett jelszó?