Ámos Imre és kortárs magyar művészek kiállítása Varsóban

A holokauszt 70. évfordulója alkalmából június 23-án Hol van a te testvéred? címmel kiállítás nyílik a varsói Zsidó Történeti Intézetben Ámos Imre magyar zsidó festőművész, a holokauszt áldozata munkáiból, valamint mintegy harminc kortárs magyar képzőművész Ámos alkotásaira reflektáló műveiből.

Mint Tischler János, a varsói Magyar Kulturális Intézet igazgatója az MTI-nek elmondta, a kiállítás a kultúrintézet, az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány és a varsói Emanuel Ringelbaum Zsidó Történeti Intézet együttműködésében valósul meg. Összesen 69 műtárgyat, festményeket és egyéb műalkotásokat állítanak ki. A lengyel közönség, amely eddig nem ismerte Ámos Imrét, a festőművész 25 leghíresebb alkotását tekintheti meg, köztük a Szolnoki vázlatkönyvet.

Benczúr Emese: Arra emlékezz amit felejtenél


Láthatók lesznek kortárs magyar írók - mások között Lator László, Kertész Imre, Takács Zsuzsa és Závada Pál - kézzel írott emlékezései és levetítik Gothár Péter Akasztottak című filmjét is. A megnyitón Pawel Spiewak, a Zsidó Történeti Intézet igazgatója, a Varsói Egyetem szociológia professzora és Gyurcsík Iván varsói magyar nagykövet köszöntője után beszédet mond Galambos Ádám evangélikus teológus, a kiállítás ötletadója és kurátora, fellép Dés László, Kossuth- és Liszt-díjas előadóművész.

A már Szentendrén, Budapesten, Pécsett, Dunaszerdahelyen és Berlinben is bemutatott kiállítás fővédnöke Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi, védnökei Fabiny Tamás evangélikus püspök és Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát.

A kiállítást felveszi programjába a Lengyelországi Zsidók Történeti Múzeuma is, amely széles körű felvilágosító munkát végez a holokausztról a lengyel fiatalok között. A náci Németország által megszállt Lengyelországban mintegy 3 millió lengyel zsidó esett a holokauszt áldozatául, ezért ez a téma ott különösen kényes és igen nagy érdeklődésre tart számot - mondta el Tischler János.

Varsóban a kiállítás a nyár végéig látható, november elején pedig Wroclawban mutatják be a zsidó kulturális hagyományokat őrző, ma kulturális célokra használt Fehér Gólya zsinagógában. Az igazgató elmondta még, hogy a holokauszt-évforduló alkalmából a kultúrintézet előadásokat is tart lengyel városokban, köztük Varsóban, Wroclawban és Krakkóban.

forrás: MTI

Ámos Imre: Angyal (Damjanich János Múzeum

A kiállítás kiáltványa:

  1. Az élet tisztelete alapvető, mindenkit megillető és mindenkit a másik tiszteletben tartására kötelező érték.

  2. Az európai etika a XX. században sérült; helyreállítása megtörténhet a zsidó-keresztény kultúrára alapozva.

  3. Az emberi kreáció magában hordja az egymásért, az emberért és a természetért való felelősségvállalást. A visszaélésektől elzárkózik, az igazságnak ad helyet.

  4. Az emberi kultúra felelőssége, hogy elutasítson mindenféle bántalmazást; az erőszakot elítéli, és békességre törekszik.

  5. Az individuum nem önmagában áll; szem előtt tartja a közösséget és annak értékeit, és ezek tudatában, a jót keresve dönt.

  6. A faji, nemi, származási vagy bármilyen egyéb megkülönböztetéssel szemben az egyenlőség, az egyetemes emberi értékek mellett áll ki.

  7. Az egyéni, társadalmi, politikai érdekeken felül áll egy egyetemes norma, amely ezeket meghatározza. Ez a másik ember elfogadásán, az élet tiszteletén alapul.

null

HOL VAN A TE TESTVÉRED?

A kiállítás fővédnöke: 

Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi.

 

A kiállítás védnökei:

Fabiny Tamás evangélikus püspök és Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát.


Kiállító művészek: 


IRODALOM

Ferdinandy György, Juhász Ferenc, Kertész Imre, Krasznahorkai László, Lator László, Podmaniczky Szilárd, Takács Zsuzsa, Závada Pál

 
 

KÉPZŐMŰVÉSZET

Aknay János, Ámos Imre, Benczúr Emese, Böröcz András, Deim Pál, Ézsiás István, Fehér László, Haász István, Haraszty István,Kalmár János, Konok Tamás, Kovács-Gombos Gábor, Matzon Ákos, Nádler István, Pauer Gyula, Szüts Miklós, Tölg-Molnár Zoltán, Vojnich Erzsébet

 

ZENE

Dés László, Fassang László, Vukán György, Szent Efrém Férfikar

 FILM

Gothár Péter


Kurátor: Galambos Ádám

Szervező: Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány, Varsói Magyar Kulturális Intézet, Zsidó Történeti Intézet (Varsó)

 

null

null

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
2019. augusztus »
augusztus
HKSzeCsPSzoV
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031
Bejelentkezés


Elfelejtett jelszó?