Vinczellér Imre kiállítása Simontornyán

Vinczellér Imre festőművész önálló tárlata tekinthető meg a Simontornyai Vármúzeumban október 10-ig.

Esemény megnevezése:
Időpont: 2010. június 25., 10:30 meddig:
2010. október 10., 17:00
Helyszín: Simontornya
Név Vinczellér Imre
Esemény hozzáadása a naptárhoz vCal
iCal

Vinczellér Imre festőművész kiállítása

 

 

A kiállítás október 10-ig látogatható

http://4.bp.blogspot.com/_TyqYfzrsgtM/TBDgax0iamI/AAAAAAAACa4/YwrKRkIePxc/s1600/meghivo.jpg

Vinczellér Imre

Vinczellér Imre 1953-ban született Baján. Nyolc évig tanul zongorázni, nagybátyja Kasselik László festő- és szobrászművésztől kapja első szakmai indíttatását. Ekkor kezdi el kutatni családja művészeti hagyományait, majd tanulmányokat ír ezekről.

 

1971-ben Borsos Miklósban talál igazi mesterére, aki önképzésre és tanulmányutakra biztatja. 1973- ban tanulmányúton jár Párizsban. Tóth Menyhért barátsága közvetett hatással van festészetére.

 

1980-ban diplomát kap a budapesti Képzőművészeti Főiskolán, ahol Patay László és Bráda Tibor a tanárai. Még ebben az évben tanulmányúton jár feleségével Ausztráliában, ahol megismerkedik az aboriginek kulturájával.

 

1981-ben Megyei Művészeti Alkotói Díjat Kap. Ez évben William Turner festészetét tanulmányozza Nagy-Britanniában.

 

1984-től tagja a Művészeti Alapnak. 1986-ban, a Liszt-évfordulón kiállítással tiszteleg a nagy zeneszerző Kalocsához fűződő emlékei előtt.

 

1987-ben meghívást kap a Kecskeméti Tavaszi Napokra.

 

1988-ban részt vesz a Budapesti Tavaszi Fesztiválon (Mednyánszky - Terem). Tagja lesz a Rézkarcoló Művészek Alkotó Közösségének (Koller Galéria).

 

1989-ben, a Soproni Tavaszi Napokon Borsos Miklóssal és Barcsay Jenővel szerepel önálló kiállításon.

 

1990-1991-ben Londonban az Olympia "Art '90" nemzetközi kiállításon (a Koller Galéria szervezésében) szerepel Melocco Miklóssal, Szász Endrével, Kass Jánossal és másokkal.

 

1991-től tagja a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének és a Magyar Festők Társaságának. 1995-ben a Kortárs Galériában (Budapest) állít ki.

 

1996-ban az ART Expo Nemzetközi Képzőművészeti Kiállításon (Budapest).

 

1997-ben részt vesz a Magyar Szalon kiállításon (Műcsarnok, Budapest), valamint a "Fehér képek" c. kiállításon (Vigadó Galéria, Budapest).

 

1999-ben a budavári Koller Galériában állít ki.

 

2000-ben a "Corpus regni" Szinyei Merse Társaság kiállításán vesz részt (Művészet Malom, Szentendre)

 

2002-ben az Új-Gresham-Kör tagjaként kiállít a Pfister Galériában (Budapest), valamint szerepel a "Mesterecsetek" c. kiállításon a Vigadó Galériában (Budapest).

 

További kiállításai:

 

 

2003 - "Mesterecsetek" Kiállítás - Athén, Melina Mercuri Múzeum

Marseille-M.C.A. Nemzetközi Kortárs Művészeti Kiállítás - elnyeri a "2. Grand Prix" díj

2004 - Cannes-M.C.A. Nemzetközi Kortárs Művészeti Kiállítás - "Grande Medaille d'Or" "Concerto" (Bartók) című nagyméretű munkájával szerepel a párizsi (Société National des Beaux Arts) Szalonon a Carroussel du Louvre-ban

2005 - A Tavaszi Fesztivál programsorozat eseményeként önálló kiállítással szerepel a kecskeméti Cifra Palotában

2008 - Kiállítás a Wosinszky Mór Megyei Múzeumban (Szekszárd)

 

 

 

További információk:
Vármúzeum Simontornya
7081 - Simontornya
Vár tér 10.
 
Nyitva tartás: X.1-III.31.: K-Szo 10-16
IV.1-IX.30.: K-V 10-13, 14-17
 
Tel.: +36 (74)486-354 begin_of_the_skype_highlighting              +36 (74)486-354      end_of_the_skype_highlighting begin_of_the_skype_highlighting              +36 (74)486-354      end_of_the_skype_highlighting
varmuzeum.simontornya@museum.hu
varmuzeum@vivamail.hu

Több információ erről az eseményről

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
2017. március »
március
HKSzeCsPSzoV
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031
Bejelentkezés


Elfelejtett jelszó?