Joachim Sartorius és Nádas Péter a Goethe Intézetben

— Felvéve: ,

felolvasás és beszélgetés

Esemény megnevezése:
  • Budapest
  • hír
Időpont: 2011. 05. 24.
mikortól: 18:00 meddig: 19:45
Helyszín: Budapest
Név Goethe Intézet
Esemény hozzáadása a naptárhoz vCal
iCal

Egykor voltak

null null  

Joachim Sartorius versei Nádas Péter fordításában

felolvasás és beszélgetés

 
2011 május 24., 18.00
Goethe Intézet, 1092 Budapest, Ráday u. 58.

 

Nádas Pétert több mint tíz esztendeje foglalkoztatja Joachim Sartorius költészete, fordításainak egy része már olvasható volt az 1998-as Mondom kinek című kötetben. Az 1946-ban született német költő minduntalan az elhallgatás határán egyensúlyozó verseivel méltó kihívás elé állította fordítóját, amiről az új, Egykor voltak címet viselő kötet bemutatóján – a szerzők jelenlétében – a közönség is megbizonyosodhat.

Joachim Sartoriust nem csupán költőként, hanem prózaíróként és esszéistaként, valamint kiváló fordítóként egyaránt számon tartják, ezeken túl pedig meghatározó alakja a német kultúrpolitikának is. Eddigi pályája során számos fontos pozíciót töltött be, többek között a DAAD Berlini Művészeti Programjának vezetője és a Goethe Intézet főtitkára is volt, 2001 óta pedig a Berlini Ünnepi Játékok intendánsa. Sartorius, aki Tuniszban nőtt fel és később New Yorkban, Isztambulban és Nicosiában is hosszabb időt töltött diplomataként, költői értelemben is utazó, aki földrajzi, történelmi és nyelvi távolságokat hidal át verseivel. Más kultúrák és más költők iránti nyitottságáról és önzetlenségéről számos általa szerkesztett antológia tanúskodik. Sartorius a 90-es évek közepén a Collegium Budapest ösztöndíjával hosszabb időt töltött Magyarországon is.

Joachim Sartorius 1946-ban született Fürthben. Költő, kultúraközvetítő, az amerikai irodalom fordítója. Eddig hat verseskötete jelent meg, amelyeket számos nyelvre lefordítottak, a legutóbbi a Hotel des Étranges (2008) címet viseli. Nevéhez fűződik többek között Malcolm Lawry és William Carlos Williams életműsorozatának németországi megjelentetése, valamint az Atlas der neuen Poesie (1995), a Minima Poetica (1999) és az Alexandria Fata Morgana (2001) című versantológiák. Első magyar nyelvű kötete Mondom kinek címmel jelent meg (JAK-Jelenkor, 1998, ford. Nádas Péter és Szijj Ferenc), Egykor voltak című legújabb válogatáskötete pedig Nádas Péter fordításában, 2011-ben a Jelenkor Kiadónál. Joachim Sartorius a Német Nyelvi és Irodalmi Akadémia tagja.

Nádas Pétert európai rangú íróként tartják számon mind itthon, mind külföldön. A 60-as évek vége óta publikál főként regényeket, elbeszéléseket és esszéket, de színdarabjai is fontos részét képezik eddigi életművének. Legismertebb művei közé tartoznak nagyregényei, az Egy családregény vége (1977), az Emlékiratok könyve (1986) és a Párhuzamos történetek (2005). Könyveit számos nyelvre lefordították, az európai irodalmi fesztiválok állandó vendége. Az Emlékiratok könyve Franciaországban az év legjobb idegen nyelvű könyvének járó díjat kapta meg (1998), a német Rowohlt kiadó pedig az 1999-es Frankfurti Könyvvásárra nyolc kötetben jelentette meg az író válogatott műveit. Számos elismerésben részesült mind külföldön, mind itthon, többek között József Attila-díjat, Kossuth-díjat és Palládium-díjat kapott. A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja.

Moderátor: Forgách András

Download Symbolízelítőül versek az új kötetből itt olvashatóak (PDF, 68 KB).

kapcsolódó linkek

 

Több információ erről az eseményről

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
« 2024. március »
március
HKSzeCsPSzoV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Bejelentkezés


Elfelejtett jelszó?