Geometrikus generációk

— Felvéve: , ,

Jerzy GROCHOCKI és magyar kortársai

Esemény megnevezése:
  • Budapest
  • hír
  • kiállítás
Időpont: 2017. augusztus 01., 19:00 meddig:
2017. szeptember 03., 19:00
Helyszín: Fuga
Esemény hozzáadása a naptárhoz vCal
iCal

Geometrikus generációk

Jerzy GROCHOCKI és magyar kortársai

 

Megtekinthető: 2017. 09. 03-ig
Budapest, FUGA

Kiállító művészek:

DOBÓ Krisztina, FORGÓ Árpád, Jerzy GROCHOCKI, HAÁSZ István, HALMI-HORVÁTH István, MARAFKÓ Bence, SOMFAI Rezső

null

Jerzy GROCHOCKI (1931) lengyel képzőművész a szisztematikus festészet kortárs képviselője; munkássága leginkább Kenneth NOLAND, Ad REINHARDT és Thomas DOWNING szisztematikus absztrakt és ismétlésen alapuló koncepcióival hozható párhuzamba. GROCHOCKI a fekete, az arany, az ezüst és a fehér szín négyesére épülő rendszerben alkot, ahol a színek a nyugalom, a bezártság, az elkülönülés és a fesztültség szimbólumai, „jelei”. Végtelen egyszerűség és elegancia jellemzi GORCHOCKI munkáit, mely a színek és formák egyedi szintéziséből ered.
A Geometrikus generációk című kiállítás a hazánkban most bemutatkozó lengyel művész és hat magyar művész közötti kapcsolódási pontok felkutatásával kísérletet tesz az alkotók gondolkodásmódjában felfedezhető párhuzamok és eltérő irányok feltárására a geometrikus művészet területén.

Támogató: Lengyel Intézet

null

Mészáros Zsolt művészettörténész megnyítóbeszéde:

Jelen kiállítás színházi kifejezéssel élve „ősbemutatónak” tekinthető, mivel Jerzy Grochocki művészete először mutatkozik be Magyarországon. Az Egyesült Államokban, illetve Lengyelországban élő és dolgozó alkotó pályája az 1960-as évek közepétől indult, és az úgynevezett szisztematikus absztrakció nemzetközileg jegyzett, illusztris képviselőjeként tartják számon. Munkássága a konstruktivizmusban, a minimalizmusban és a konkrét művészetben gyökerezve, az általa – a sík és a tér elemzésére – kidolgozott komplex rendszer keretében bomlott ki. Tiszta struktúráira a négyzet, a négyzetháló, a fekete, az arany, az ezüst, és a fehér szín négyese, a ritmus, a tömb- és reliefszerűség jellemző. Az architekturális allúziók nem véletlenek, hiszen Grochocki először építészként végzett Varsóban, majd utána képzőművészként. Egyszerűsítésre, valamint a természet és a geometrikus logika szintézisére törekszik. Ebben a folyamatban pedig a tudatosság, a tudás mellett az intuíció is nagy szerepet kap. A társművészetből hozva párhuzamot, Grochocki saját törekvéseivel kapcsolatban Bartókot és Webernt említi analógiákként, akiknek zenéjével mély rokonságot érez.

Gabor Pinter fényképe.

A jelen kiállításban azonban nemcsak Grochocki művei szerepelnek, hanem a rendezők értő válogatásának köszönhetően hat magyar kortárs művész alkotásai is helyet kaptak, ami közös beszélgetést eredményezett: a művek felelgetnek egymásnak, társalognak, eszmét cserélnek.
Marafkó Bence objektjeiben a koncentrikus komponálás, az egymást befoglaló kör és négyzetes formák sora nemhogy szűkíti, hanem éppen kitágítja a teret. A másik teremben található új, a korábbiakhoz képest eltérően, hosszúkás alakú munkája szintén a végtelenség érzetét kelti. Mindkettő esetében színreflexek és plasztikai minőségek kapnak hangsúlyt. Halmi-Horváth István finoman kidolgozott, építészeti hatású fareliefjei elsőre talán meglepheti azokat a látogatókat, akik festőként ismerik őt. De, ha szemügyre vesszük a kiállított műveket, egyből kiderül, hogy szervesen kapcsolódnak alkotói törekvéseihez; plasztikában gondolja tovább saját festészeti kutatásait, ami a különböző mintázatok és monokróm struktúrák felé irányulnak. Somfai Rezső képanalízise színtanon és annak téri aspektusainak következetes vizsgálatán alapul. A színek hatásával, kezelési módjaival, funkcióival, valamint az elemek és a felületek interakcióival foglalkozik. Továbbá letisztult négyzetes struktúrái a különböző nézeteket is játékba hozzák. Haász István művészete szintén határterületen mozog, műveit geometrikus environmenteknek tekinti, amelyeknél többek között a tömeg, a tér, a monokromitás (esetében a sárga, és annak különféle árnyalata) játszik szerepet. A leváló, kinyíló, összecsukódó formák és az ezek révén létrejövő fény-árnyék jelenségek a nyitottság és a zártság dinamikáját működtetik. Forgó Árpád formázott vásznainak ritmikusan jelentkező kitüremkedései kifinomult optikai és téri hatásokkal operálnak. Továbbá az egyes elemek illesztéseinél filccsíkokra lehetünk figyelmesek. Ezek egyrészt felosztják, tagolják a kompozíciót, másrészt színt jelentenek, ugyanakkor társul hozzájuk egy harmadik funkció is, az anyagszerűség; a filc tapintásra ingerlő puhasága és a vászon tükörsima feszülése izgalmas kontrasztot alkot. Dobó Krisztinánál más kontextusba kerülnek a geometrikus formanyelv olyan jól ismert komponensei, mint az alapszínek (esetében a fehér és a vörös), a négyzethálók, a minimalista jegyek. A kilyuggatott vászon, a nem matt és homogén felület, illetve a kompozíció főszereplője az idézőjel felidézi, kimozdítja, játékba hozza az absztrakció geometrikus hagyományait, és összenyitja a posztmodern szemlélettel.
A kiállítás hét résztvevőjénél egyaránt jellemző a határterületeken való mozgás (többek között a festészet és a szobrászat közötti átjárás), továbbá a geometrikus vizuális nyelv, az optikai kutatás, a matematikai arányrendszer, az ismétlődés gyakorlata, a színelmélet, az egyensúly és a dinamika viszonya. Mindegyikük hozzáteszi a magáét, továbbfűzi, kiegészíti, hozzászól, másfelé bontja ki. Korábban említettem, hogy a kiállított művek együttese egyfajta közös beszélgetésként működik. Nem kiabálja túl az egyik a másikat, nem vágnak egymás szavába, ugyanakkor nem is simulnak össze megadón. Igazi szimpozion a síkról, a térről és a színről. Olyan vizuális és szellemi eszmecsere, amitől a művek, a művészek és a látogatók egyaránt gazdagodnak.

https://polinst.hu/sites/default/files/imagecache/program/program_images/g3.png

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek