Bikácsi Daniela: Talán csak költészet...

— Felvéve: , ,

Bikácsi Daniela: Talán csak költészet... című kiállítása a Liget Galériában

Bikácsi Daniela: Talán csak költészet...

Bikácsi Daniela: Talán csak költészet...

Esemény megnevezése:
  • Budapest
  • hír
  • kiállítás
Időpont: 2016. augusztus 04., 18:00 meddig:
2016. szeptember 01., 17:45
Helyszín: Budapest
Esemény hozzáadása a naptárhoz vCal
iCal

Bikácsi Daniela: Talán csak költészet...

  2016. augusztus 4-én, 18 órától
megtekinthető: szeptember 1-ig
Budapest, Liget Galéria

megnyitja: Takács Ferenc

 Bikácsi Daniela: Talán csak költészet...

" Bikácsi Daniela festészete folytonos meditáció a természetiről és a műviről, az élőről és a halottról, a születőről és a létrehozottról, a mulandóról és a maradandóról - illetve ezek elválaszthatatlanságáról, egymással való azonosságukról és szüntelen helycseréjükről."   Takács Ferenc

 

 

1962-1964: Magyar Iparművészeti Főiskola, belsőépítészetet szak; 1969: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mestere: Bernáth Aurél. 1971-1974: Derkovits-ösztöndíjas, 1976, 1978: Egri Országos Akvarell Biennálé I. és III. díja; 1986: a Hatvani Biennálé díja; 1987: Salgótarjáni Tavaszi Tárlat díja. 1988-1989: Eötvös-alapítvány ösztöndíjasa. 1994: Munkácsy-díj; 1996: a Magyar Festők Társaságának díja. Tagja a Rézkarcolók Munkácsy Mihály Alkotóközösségének és a Folyamat Társaságnak, a Magyar Vízfestők Társaságá

nak alapító tagja. Lírai hangvételű szürrealisztikus képeit meleg, gazdag kolorittal festi. Nagy méretű akvarelljeit finoman cizellált felületek jellemzik. Festményein szemmel láthatóan nem történik semmi, csupán egy-egy táji, építészeti elemhez kerülünk közelebb. Az ember kilép az idő linearitásából, átlép egy belső időbe képeinek szemlélésekor.

életrajzi forrás: artportal.hu

 

„… Bikácsi Daniela az elmúlt években apró, látszólag monoton vonásokkal, de mégis rebbenően érzékeny és színes felületeket megképző gesztusaival majdnem üres helyként jelöli meg a természet helyét, mondhatnánk, kihagyja a vegetációból az életet, és a hiátust festi meg festménynek. Erős, már majdnem szimbolikus jelentéssel teli geometrikus formákat szerkeszt, szinte a realizmus, a figuralitás határáig csupaszítja-egyszerűsíti a táj képződményeit, majd az utolsó pillanatban, mielőtt valóban konstrukcióvá, absztrakt szerkezetté válna a képi rendszer, s kihűlnének a motívumok, visszafordul és soha-nem-volt-nem-lesz, lírai, ugyanakkor majdnem azonosítható építménnyé formálja a helyet, a megfogalmazhatatlan, de mégis testet öltött hiányt. Motívumai, park-, medence-, szegély-részletek, mesterséges halmok – egyszerre sírok és masztabák – gondolhatnánk, „mesés” land art tervek egy tenyérnyi sztyeppére méretezve. Negatív és pozitív formák az értelmezés kénye-kedvére, amúgy pedig szellemes és már-már szürrealisztikusan metafizikus, vagy fordítva, időből kivetetten ironikus parabolák: Bikácsi Daniela képein csendéletté válik a táj, melyben Rilke halott emberének árnyéka is felsejlik. Olybá tűnik, akár az idő (is) festhetné és festi is ezeket a képeket, mintha folyamatosan száradnának, s ettől színesednének – színtelednének a halmok, mélyedések, kitüremkedések, s halódnának szépre és csöndesre, egyszersmind átszobrosodnának az örökkévalóságba.

Legújabb képeire, amelyeken az érzékiség és a forma érvényébe vetett hit szívenütő erővel bomlik ki, rezignált bölcsesség vonódik rá tompa fénnyel. Úgy tetszik, Bikácsi pontosan érti, hogy az utóbbi években milyen sebességgel változott meg a kép jelentése, és a jelentés értelmezhetősége a kép gyorsasága, szaporasága és bősége, tehát a fogalmisággal össze nem függő, attól eltérő, egészen más természetű tulajdonság és funkció révén, s mekkora elánnal válik a kép folyamattá, következésképpen ornamentikává.

Másképpen fogalmazva: az információ dinamizmusa és sűrűsége föleszi magát a közlést. S hogy mindez egy türelmetlen, egyszersmind átesztétizálódott és mákonyossá tett, újfajta horror vacui következménye, mely harsányra és agresszívre szublimált vágyakból elegyedett össze, hogy stimuláló szerként működhessék. Ezzel a horror vacui-ból származó ornamentalizmussal szemben teremt egyensúlyt a Bikácsi Daniela által is felfedezett amor vacui, mely olyan negatív töltésű fogalmakat transzformál, mint a hiány, az üresség, a kevés…”

Hajdu István: A hely bejárása

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek