Angyal és ördög - csoportos kiállítás

— Felvéve: ,

2010. december 4. (szombat) - 2011. január 15. (szombat) Helyszín: Jászi Galéria /1056 Budapest, V. kerület, Irányi utca 12. /

Esemény megnevezése:
  • hír
  • kiállítás
Időpont: 2010. december 12., 07:25 meddig:
2011. január 15., 17:25
Helyszín: Budapest
Név
Esemény hozzáadása a naptárhoz vCal
iCal

Angyal és ördög című kiállítás

Következő

Szalay Lajos - Faun

Két erő vetélkedik az emberben. Néha csupán egy-egy cselekedetéért, máskor egész lényéért, így magáért a lelkéért. Hol az egyik, hol a másik látszik felülkerekedni. Noha a jóra való törekvés örök szándék, olykor mégsem sikerül annak rendje szerint cselekednie az embernek.

Aknay János: Festő Angyal

Aknay János - festő angyal

A Jászi Galéria Angyal és ördög című tárlatán megjelenő alkotások - alkotóik között kortársak és közvetlen elődök, festők, grafikusok, szobrászok egyaránt jelen vannak - az ember e belső megkettőzöttsége után nyomoznak. Az emberi jelenség természetét kutatják, s miközben ezt teszik, alkotásuk révén újabb nyomot hagynak, így a tárlatlátogató számára maguk válnak nyomra vezetővé.

Következő

Drégely László - Kék vár

A téma örök, mert az emberben megbúvó állandót érinti. De kiderülhet-e bármi is, maradandó e feloldhatatlanul nem szűnő dichotómiáról?

Következő

Kondor Béla - Angyal

Kiállító művészek: Aknay János, Artner Margit, Balla Margit, Bálint Endre, Benkő Viktor, Berki Viola, Bényi Eszter, Domokos Géza, Drégely László, Egresi Zsuzsa, Engel Tevan István, Gajzágó Sándor, Gerlóczy Gábor, Gross Arnold, Győry Eszter, Kass János, Kondor Béla, Kováts Albert, Molnár C. Pál, Molnár Gabriella, Molnár Péter Salamon, Mühlbeck Károly, Péreli Zsuzsa, Rabóczky Judit, Részegh Botond, Sulyok Gabriella, Szalay Lajos és Véssey Gábor.

Következő

Gross Arnold -  Madarak és angyalok

Forrás: Port.hu

Több információ erről az eseményről

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
2018. április »
április
HKSzeCsPSzoV
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30
Bejelentkezés


Elfelejtett jelszó?