Adománygyűjtés a Vadász Stúdió újjáélesztésére

A Kossuth- és Príma Primissima-díjas építész műterme január végén leégett. Leányfalun jótékonysági árverés lesz.

Adománygyűjtés a Vadász Stúdió újjáélesztésére

Adománygyűjtés a Vadász Stúdió részére

Esemény megnevezése:
Időpont: 2012. 03. 10.
mikortól: 18:00 meddig: 20:00
Helyszín: Leányfalu
Esemény hozzáadása a naptárhoz vCal
iCal

Leányfalun a faluházban március 10-én jótékonysági árverés lesz, aminek a bevétele a Vadász Stúdió megújulását segíti.

 

A múlt hét szerdán leégett a Vadász és Társai építésziroda tetőtéri műterme. Vadász György és Vadász Bence irodájában, valószínűleg az elektromos rendszer meghibásodása miatt, nem csak az elmúlt húsz esztendő tervanyaga és a munkássághoz kapcsolódó tárgyi emlékek pusztultak el, de az iroda működése is ellehetetlenült. A folytatáshoz segítségre szorulnak.

Az építésziroda ideiglenesen Kő Pál szobrászművész epreskerti műtermében működik tovább. Mivel minden infrastruktúra elpusztult, ezért az iroda tagjai alapvető berendezési tárgyakat is örömmel fogadnak. A felajánlásokat diszpécserként az Építészfórum szerkesztősége fogadja, az értesítéseket e-mailen az editors(kukac)epiteszforum.hu címre vagy hívjanak minket a 06-20- 548-6419 mobilszámon. Pénzbeli felajánlásokat a Vadász Építész Stúdió Kft. (jogosult) CITI Bankos 1080014-30000006-10591043 bankszámlájára vagy magánszemélyként Vadász Bence (jogosult) OTP-s 11773054-00067915 számlájára lehet közvetlenül küldeni. A közleményben célszerű jelezni, hogy milyen célból küldik (pl. felajánlás tűzkár enyhítésére) az összeget.

 

"Nem hittem, hogy még életemben látom a pokol bejáratát!" - Vadász György Mester beszél az őt és társait ért szörnyű katasztrófáról.

 

2012.Január 26-ra virradóra leégett Vadász György, Kossuth, Ybl és Prima Primissima díjas építész műterme. A VI. kerületi 80 éves villa tetőtere teljesen megsemmisült. A Vadász és Társai Építésziroda minden irata, tervrajza, dokumentációja, több, mint ötven év építészeti munkássága megsemmisült. Nem maradt semmi: a sok-sok évtized ezernyi rajza, terve, álma porrá és hamuvá vált a szörnyű tűzben. Vadász György és társai pótolhatatlan remekei, építészettörténeti dokumentumai egy éjjel a lángok martalékává váltak. A pusztító tűzvészben elveszett egy olyan magyar szellemi hagyaték, amely nem visszahozható.

Vadász György Mester beszél az őt és társait ért szörnyű katasztrófáról.

-Mi történt?

-Amikor reggel megérkeztem, akkor rájöttem, hogy itt valami föl nem fogható őrület történt: egy ötvenöt éves múlt szűnt meg egy éjszaka alatt. A tizenhét alkotó embert magába foglaló építészműhelyben valami elektronikus szikra olyan robbanásszerű tűzvészt okozott, amely megsemmisítette azt. Szinte azonnal megérkezett a tűzoltóság, rendőrség, a környékbeliek: olyan mellbedobással küzdöttek, hogy szívszorító volt látni. Több, mint húsz éve itt vagyunk, eddig az utolsó helyünk, s remélem, hogy utolsó, mert nem hagyjuk el.

-Nem tudod elhagyni?

-Fiaimmal, társaimmal nem hagyjuk romjaiban ezt a döbbenetes emléket elveszni. Ötvenöt éves építészmúlt munkái, fotói, tervei, kiállítás anyagai, eredeti, írásos anyagaink úgy vált porrá, mintha egy sátán pusztított volna körülöttünk. De amilyen izgága és furcsa ember vagyok, olyan nyugalmat árasztok most fiaim, unokám és társaim felé, hogy a nyugtalan természetem valami ellenpontozásba kerül. Ez a nyugalom, ami bennem most lélekben, érzelemben, de még mozgásban is egyértelműen jelentkezik, az nyugalmat - nem erőszakol, hanem ad nekem, ami ráragad a többiekre és segít.

-Pedig elveszett minden!

-Nem, nem veszett el semmi! Hiszen a négyszintes házban senkinek nem görbül a haja szála sem! A lakók, a kisgyermekes családok nem sérültek meg, akiket kiköltöztettek a mentés miatt átázott házból. A mi tetőterünk azonban porrá, hamuvá égett és üszkös, fekete, elátkozott gerendái kiállnak a kéklő égbe, hamusodó halottakként világítanak. Ha látom, úgy érzem: ez pokoljárás és le kell eresztenem a rolót.

-Leereszted?

-Azt mondtam, nincs megállás: úgy érzem, ez egy figyelmeztetés! Figyelmeztetés attól a felsőbbrendű fórumtól, akit én imádok gyerekkorom óta. Egy hasonló imádatom maradt, az édesapám, akinek bölcsessége és nyugalma most, segítőképpen itt van mellettem. Átvilágította a szellememet, a lelkemet, mert maradt még!

-A fiad sírt, olyan sokkos állapotba került. Te nem sírtál?

-Nem!

-Egy újjászületés ez: a romok után olyan kincsre találsz, amit a rommá vált, előző épületben soha nem találtál volna meg. Úgy érzem, az Istenem, aki nekem régi és egyetlen barátom figyelmeztetett: - Nyolcvan éves leszel pillanatokon belül: próbálj újra kezdeni! Tanítványaiddal, fiaiddal, unokáddal együtt! Senki nem sérült meg, csak összeomlottunk, de ebből föl lehet állni és lehet, hogy a lelki növekedés olyan eredményt hoz, ami ezt az ötödik generációs építő és kultikus jeggyel is ellátott dinasztiát újraszüli.

-Ebben hiszel?

-Igen. Ez a hitem most nagyon erős, hiszen az elmúlt egy nap alatt a barátok és segítő társak jelentkezése csak a szeretetről szólt. Ezért a segíteni akarásért érdemes ezt a borzalmat túlélni, mert nem tudtam, hogy a mai embertelen világban ennyi ember, ennyi építész és ennyi barát van.

-Belekapaszkodsz a hitedbe, talán a fájdalmat próbálod így túlélni?
Hiszen elégett az életed, a munkásságod összes tárgyi dokumentuma.

-Nem égett el! Finta József felhívott és azt mondta, hogy lehet, hogy mindened oda van, de éltek és alkotásra születtetek!

-Makovecz Imre barátod elvesztése is nagyon közeli még? Kiheverted?

-Sok mindent kell az embernek kiheverni! A legjobb barátok, akik az életemet kisérték és kisérik humorral, szeretettel, gúnnyal, szívvel, itallal és szerelmetes hittel, azokat viszed magaddal. Az a két-három ember, aki még él, most jobban összetart. Imre halála után az ő személye itt van közöttünk, az összetartás az elképesztő erő és kapaszkodó. De nem kell kapaszkodó, mert az félreérthető: én nem kapaszkodni akarok, tudom, hogy jön a segítség!

És tudom, hogy már jött a segítség! Isten a tanúm, aki árasztja belém az erőt, amit én továbbadok és ez a műhely egy fél év múlva tovább élhet.

-Lehet, hogy ez a tragédia generál egy összefogást, ami esetleg megjelenhet a politikában is?

-Nem várok sehonnan semmit! Kapunk! A kormányt nagyon sokra tartom ebben a rendkívül nehéz, kaotikus és kusza helyzetben, hiszen egyedül van az ország hitében és lesajnáltságában. Azt hiszik, hogy ezzel a tízmilliós kis néppel azt lehet csinálni, amit akarnak. Nem lehet! A magyar nép több, mint ezer éve él és a tatárdúlástól kezdve a királyok torzsalkodásán át, a törökök, a habsbugok elnyomásából ki tudott kászálódni. Népünk a mai napig megtartotta mind a művészi, mind a tudósi vezető szerepét a világban. Talán egyszer rájönnek, hogy mit ér ez a kis, széthúzó, de fényes nemzet.

-Feltétlenül pokolra kell menni, aki dudás akar lenni?

-Nem, nem hiszem. Szerintem meg kell tanulni a pokol külső és belső bugyrait. Azért nem várok senkitől semmit, mert aki tudja, hogy mit érünk, úgyis ad. Aki nem tudja, attól nem kívánok kérni, a gyerekeimmel és tanítványaimmal együtt. Talpra állunk és remélem, országunknak ugyanolyan eredményeket fogunk tudni adni, mint idáig!

-Mit kívánnál most?

-Azt, hogy aki szeret bennünket, az gondoljon ránk a jó szavával és a mosolyával! A talpra állásnak ez is egy alapköve!

-Hogyan tovább? Mi az első lépés?

-Nem tudom. A fényességet kéne egymásra rakni, abból talán jobb téglák születnének és jobb ház! Kő Pál Kossuth díjas szobrászművész barátom, feleségével együtt felajánlotta otthonát.

Több építész barát siet a segítségünkre, hiszen a tűzben megolvadt gépeink, eszközeink nélkül nem tudunk dolgozni. Az első dolog, hogy tető legyen a ház fölött. Remélem, összejön annyi pénz, hogy -a fizetés nélküli tanítványokkal újra dolgozni tudjunk.

-Egész életedet az építésnek, a teremtésnek szentelted, most saját magatokat kell újjáépíteni.

-Reménykedek, hogy hamarosan egy ünnepi asztalnál, egy szál gyertya fényében megisszuk azt az áldomást, ahol a segítőinket és az újrakezdést köszönthetjük.

-Ennyire erős ember vagy Gyuri?

-Nem. Ennyire gyönge!

Szabó Noémi
Szentendrei Kurír

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek