Tíz éves az Asztali beszélgetések

Budapest – „Szellemi-kulturális hídépítés egyház és világ között” – ezzel a mottóval indultannakidején az Asztali beszélgetések. Az immáron több mint 300 rendezvényt megvalósító szerveződés 2004. október 7-én tartotta első alkalmát. Az alapítvány tíz év után egy prezentációval köszöni meg segítőinek az elmúlt tíz évet.

Tíz éves az Asztali beszélgetések

Tíz éves az Asztali beszélgetések

Az Asztali beszélgetések név a lutheri hagyományra utal, ugyanis a reformátor tanítványaival asztaltársaság mellett vitatta meg a kor aktuális társadalmi kérdéseit. Ennek aktualizálásaként a szervezők immáron tíz éve a kortárs művészeti és szellemi élet kiválóságait kérik fel, hogy egyházi résztvevőkkel folytassanak párbeszédet, ugyanis vallják, hogy a párbeszéd lehetőség a sokszor különböző nézetek találkoztatására, mérlegelésére, egy szélesebb perspektíva kialakítására.

A 2004 októberében Győrött indult sorozat először Sopronban, Mosonmagyaróváron, majd a későbbiekben Budapesten is elindult. Az Egycseppes estékkel, majd a balatonboglári kiállításokkal az elmúlt öt évben az alapítvány profilja is színesedet. Mára már nemcsak disputák, hanem estek és kiállítások is köthetők a sorozathoz. A Luther Kiadó által megjelentetett kötetek, így az Asztali beszélgetések sorozat, vagy a Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiája előtt zajló ökumenikus tárlatvezetés-sorozat éppúgy egyszerre szól hívőnek és nem hívőnek mint az Imák Auschwitz után című tárlat, vagy az Ámos Imre és a 20. század kiállítás. Mindezt talán az is jelzi, hogy az utóbbi kiállítás nemcsak Magyarországon, hanem Szlovákiában, Németországban és Lengyelországban is bemutatásra került és látogatottsága mára meghaladta az ötvenezer főt. „Szellemi-kulturális hídépítés egyház és világ között” – ezzel a mottóval indult az önszerveződésből, majd az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány által működtetett kezdeményezés, mely eddig több mint háromszáz rendezvényt tudhat maga mögött.

Az alapítvány az alábbi prezentációval köszöni meg segítőinek, együttműködőinek az elmúlt tíz évet.

A prezentáció IDE kattintva tekinthető meg.

http://evangelikus.hu/sites/default/files/styles/large/public/ABKA_10.jpg?itok=i7N_2dqy


Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
2018. február »
február
HKSzeCsPSzoV
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728
Bejelentkezés


Elfelejtett jelszó?