Szabó István és Gryllus Dániel Munkácsy Krisztus trilógiájáról

Az egyházi tárlatvezetések sorozat hatodik, befejező részének előadói Szabó István református püspök és Gryllus Dániel Kossuth-díjas zenész voltak a Magyar Nemzeti Galériában. Fotó: Kondella Mihály

Szabó István és Gryllus Dániel Munkácsy Krisztus trilógiájáról

Szabó István református püspök

Már kisdiák korában elemi hatást gyakorolt rá az "Ecce Homo". Néhány évtized elteltével az érdeklődőket kalauzolta Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiájánál Szabó István dunamelléki püspök a Magyar Nemzeti Galériában.

Szokatlan tárlatvezetést, közös képmeditációt hirdetett meg az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány a Magyar Nemzeti Galériával és a Munkácsy Alapítvánnyal közösen. A hatrészes alkalmon egyházi vezetők mutatták be a teológus szemszögéből Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiáját.
Árpilis 16-án, szombaton Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke mondta el gondolatait a festményekről.

A Nagyhétre hangolva Gryllus Dániel Kossuth-díjas zeneszerző adott elő a Bibliából táplálkozó dalokat a galéria közönségének, a verseket a bibliai szövegek nyomán Sumonyi Zoltán írta.

Szabó István tárlatvezetésére minden jegy elkelt, így mintegy kétszáz érdeklődő kísérhette a figyelemmel a helyszínen az előadást.

 

Az ártatlan megvádolása és elítélése

Krisztus Pilátus előtt (1881)
Szabó István: "Minden műalkotás valódi értéke az expresszivitásban fejeződik ki. Ez pedig itt a megkötözött, vádszékre hurcolt Jézus átadatása – a passio egyik lényeges mozzanata, amit maga Jézus jövendöl: az Embernek Fia Jeruzsálembe megy és halálra adatik, átadatik– tradíció! Az ember legrosszabb tradíciója – az ártatlan megvádolása és elítélése. A Krisztus Pilátus előtt éppen ezt a pillanatot ragadja meg és fejezi ki. Mert bár talán a jézusi alakot első pillantásra nem találjuk, ha azonban az alakot tekintetét, a kifejező kézmozdulatokat, a bontakozó erőszak dinamikus vonalait követjük, akkor azt játjuk, hogy ugyan nem Jézus áll a mértani középpontban, de őreá irányul az erőszaknak ez az átadás-átvétele, az adás-vétel, mely harminc ezüstön forog, egy rabszolga árán. (…)Ha hiányoljuk a feltámadásnak akárcsak szimbolikus jelét (amit a passió-festők azért rendre elrejtenek képeiken), úgy az a válaszom: az magában Jézusban mutatkozik – az ő alakján világlik át az üdvözítés és az örök élet nagy misztériuma."



Vallani mindig csak igazat lehet


Golgotha (1884)
„A felgomolyló sötétség már-már elrejti előlünk a kivégzést felügyelő római centurió alakját. Ő is a sötétedő és süllyedő szakaszban tartózkodik – de róla ezt írja az evangélista: „Látván pedig a százados, aki vele átellenben áll vala, hogy ekként kiáltva bocsátá ki lelkét, monda: Bizony, ez az ember Isten Fia vala!” (Márk 15:39) Ez a kiáltás az elismerés, és a hitvallás szava. Némelyek szerint csak az elismerésé: aki ott szenved és hal, már-már a mítoszok istengyermeke, nemes és dicső lélek. De inkább a hitvallás szava – transzparens szó, mert vallani mindig csak az igazat lehet, vallani hazugságot nem lehet, vallomás ez, igaz beszéd, hitvallás, mely mindig transzparens is. Akiről Keresztelő János azt mondta: néki fel kell emeltetnie, - ezen a vallomáson keresztül emeltetik legelőbb teljes méltóságára, éppen ott halálában.”

 

Íme az ember


Ecce Homo (1896)
„Itt most mindenki egyfelé tekint, Jézusra, akit politikai váddal hurcoltak Pilátus elő, s aki tudja, hogy ez a Jézus ártatlan, s úgy akarja őt szabadlábra helyezni, hogy megostoroztatásával, megcsúfolásával kielégíti a dühös vádaskodókat. Itt azonban már nemcsak vádlók vannak a színen, hanem követők is. A helyzet tehát nem ugyanaz. S ezt Pilátus mozdulata fejezi ki: íme, az ember. Íme, az ember? – Ahogy a megvert és megcsúfolt Jézus állt Pilátus mellett, a reá mutató mozdulat inkább ezt fejezi ki: íme, a tiétek. Visszaadom nektek. Ártatlan. Ártalmatlan. Visszaütni sem tud. Meztelen. Ami rajta van, kölcsöndicsőség, a gyarmati alattvalóra terített katonapalást. Íme, az ember.”

 

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek