Mindannyian pásztorok vagyunk

— Felvéve:

Berecz András és Hankovszky Béla Jácint osb beszélgetése

Mindannyian pásztorok vagyunk

disputa közben

Mindannyian pásztorok vagyunk

 

Mosonmagyaróváron 2007. októbertől indult el az Asztali beszélgetések. A helyi Piarista Rendház és a Táltos Családi Kör az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítványt azzal kereste fel, hogy látva programjainkat, megfogalmazódott bennük egy olyan igény, hogy a város kulturális és egyházi életét hasonló rendezvényekkel színesíteni szeretnék. Így a mosonmagyaróvári Asztali beszélgetések egyik különlegessége az lett, hogy a helyi gyülekezetek összefogva nemcsak hogy kirakják a rendezvények plakátjait, hanem a református, katolikus és evangélikus templomokban a papok és lelkészek hétről hétre hívják a híveket és azok ismerőseit az Asztali beszélgetésekre. Ennek az ökumenikus színezetnek jó szemléltetője, hogy a helyszínt biztosító 170 fős piarista kápolna hónapról hónapra jóval meghaladja a befogadóképességet.

Mostani alkalmunkon a hallgatóság nagy szeretettel fogadta Berecz András énekes és mesemondót és Hankovszky Béla Jácint OSB atyát, aki a Magyar Katolikus Tábori Püspökség tagja.

Az alkalom témája, a hagyomány átadásának ereje volt. Hogyan lehet továbbítani azt, amit mi is kaptunk? Milyen felelősséggel bír valaminek a tudása? A hívő ember mint pásztor, hogyan áll a rábízottak, a családja és barátai előtt? Berecz András elmondta, mikor különböző vidékek pásztorkultúrájával találkozott megfigyelhette, vannak vidékek, ahol a pásztor a nyájat hátulról vezeti, így mindig látja a juhokat, míg más tájakon a pásztor elöl megy és a nyáj utána. Jácint atya erre reflektálva elmondta, szerinte a pásztor feladata, azaz az ember feladata nem az, hogy mindig megmutassa az utat, hogy mindig segítsen. Sokkal inkább felebarátunk iránti felelőségünk abban nyilvánul meg, hogyha példával állunk eléje, de nem akarjuk őt a jó útra vinni. Az egyént nem lehet a jóra kényszeríteni, abban csak segíteni lehet őt, hogy ha akarja, akkor megtalálhassa azt.

A dispután szó esett még a csendről. A csend ritkán vesz körbe bennünket, hisz elszigeteljük magunkat tőle. Ha közlekedünk, otthon vagyunk, kikapcsolódni vágyunk, mindenhol zaj vesz körbe minket, hisz szól a rádió, megy a tévé, hangos a város. Amennyiben viszont valaki a csenddel találkozni akar, akkor azt neki kell megtalálnia. A csendtől való félelem oka, talán az Istennel való találkozás, a magunkba nézés, a mérlegelés elkerülése. Helyette a fogyasztói társadalom általi pörgés a kikapcsolódásunk. Berecz András elmondta, számára a csend a megnyugvás, a hazaérkezés élménye. A csendet nemcsak magunkban, magányosan, hanem szeretteink társaságában is át lehet élni.

 

Linkek
Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek