Megnyílt az Ámos Imre és a xx. század kiállítás Pécsett

Pécs – A Magyarországi Evangélikus Egyház, az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány és a Zsolnay Kulturális Negyed, Pécsi Galéria szervezésében Szentendre és Dunaszerdahely után Pécsett megnyílt az Ámos Imre és a xx. század – kortárs összművészeti kiállítás. A kiállítást megelőzően Stark András pszichiáter, a Pécsi Zsidó Hitközség alelnöke és Márta István, a Zsolnay Kulturális Negyed ügyvezetője által Asztali beszélgetésekre került sor. Alábbiakban a kiállítás megnyitószövegét közöljük.

Megnyílt az Ámos Imre és a xx. század kiállítás Pécsett

Megnyílt az Ámos Imre és a xx. század kiállítás Pécsett

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

„Hol van a te testvéred?”(1Móz 4, 9) Olvasható a Tórában, Mózes első könyvében. Ezt a kérdést teszi fel az Úr Kainnak. Kain válasza talán meglepő: „Talán őrizője vagyok én a testvéremnek?” Mindez az első emberpár paradicsomból való kiűzetését nem sokkal maga mögött tudva mondja az ember, Kain. A mózesi történetből azonban jól tudjuk, hogy akkor, amikor Kain ezt a gúnyos, a lelkiismeret hiányát jelző pökhendi kérdést, mintegy fricskát mondja, addigra már saját kezével ölte meg Ábelt, egyetlen testvérét. Ez a Biblia első ember elleni erőszaka: gyilkosság, mely egyúttal a saját testvér, a saját vér kioltását jelenti.

Hol van a te testvéred?

Kérdezi az Úr 1944-ben. Abban az időben, amikor emberek ezreit és százezreit gettóba zárják, majd vonatokon viszik a haláltáborokba. Az emberek válasza szintén meglepő: Talán őrizője vagyok én a testvéremnek? Talán én vagyok az, aki a náci ideológiával szembefordulva változást, emberek életét tudnám megmenteni? Ilyen és hasonló kérdések kerülhettek elő a lelkiismeret megnyugtatása, az embertárs, a testvérgyilkosság néma elfogadása mellett.

Mindeközben Raul Wallenberg, Carl Lutz, Apor Vilmos vagy Sztehlo Gábor nem tért ki lelkiismerete kérdése elől, hanem szembefordulva a korszellemmel az igazság útján maradt. Eszembe jut Keken András evangélikus lelkész története. Ő egy istentiszteletre készülve meghallotta, hogy a templomhoz közeli utcában valaki fekszik a macskaköveken. A deportálás megkezdődött. Az agyonvert, újságpapírral letakart ember láttán Keken visszament a templomba és prédikációjában Jézus irgalmas samaritánus példázatáról beszélve így fogalmazott: „Megismétlődött a bibliai történet. Egy ember fekszik kint az utcán, agyonverve. Ma azonban nem egy két ember, hanem százak, sőt ezrek mennek el mellette” – mondta Keken. Valóban. Megismétlődött Kain és Ábel, és az irgalmas samaritánus története egyaránt. Voltak samaritánusok és voltak Kainok.

Hol van a te testvéred? Hangzik fel szószékről vagy oltár elől keresztény templomainkban évről évre Mózes első könyvének igéje. És ezzel egy időben zenghet bennünk a kérdés: hol volt az egyház, amikor testvéreit hurcolták el? Vagy feltehetjük ugyanezt a kérdést úgy, ahogy Elie Wiesel fogalmaz: „a gondolkodó keresztény tudja, hogy Auschwitzban nem a zsidó nép halt meg, hanem a kereszténység.” Egy német teológus, Johann Baptist Metz mélyrehatóan foglalkozott ezzel a kérdéskörrel. Egy nyilvános dispután megkérdezték tőle, hogy „tudnak-e imádkozni a keresztények a Soá után? Ő így válaszolt: „Azért tudnak imádkozni Auschwitz után, mert Auschwitzban is folyt imádság a zsidó áldozatok énekében, a zsidó áldozatok imádságában.” Egyetérthetünk a teológus felvetésével, azonban hozzá kell tennünk: számos mulasztás, oda nem fordított tekintet övezi a huszadik század borzalmát. A magyarországi történelmi keresztény egyházak által is megszavazott első, majd második zsidótörvény, az összefogás hiánya mind-mind jelenlévő kérdés, mellyel számolni, feldolgozni és szembenézni szükséges.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ma, a Pécsi Galériában megrendezésre kerülő Ámos Imre és a xx. század – kortárs összművészeti kiállításon vagyunk. Egy olyan művészre reflektáló tárlaton, melynek koncepcióját nem művészettörténészek, nem művészeti szakemberek hoztak napvilágra. Történelmi keresztény felekezetek múltfeldolgozásra történő törekvését fogalmazza meg a kiállítás, kortárs művészek bevonásával.

Ámos Imre munkássága szorosan összeforr a holokauszttal. Alkotásain nemcsak a kvalitás, hanem olyan vízió is felcsillan, mely a Sötét idők, az Égő óra, a Búcsúzás képein, vagy az itt megtekinthető vázlatkönyvén egyaránt jelzi: olyan világba született a festő, amely az apokalipszis valóságos víziójában fogalmazható meg. A rettenet nemcsak álomként, hanem valóságként tért vissza életében.

Meggyőződésem azonban, hogy jelen kiállítás elsősorban nem Ámos Imre kvalitása előtt hajtja meg fejét. A „magyar Chagall”-ként is ismert festőművész ugyanis művészeti értékein felül egy, sokkal fontosabb dolgot hordott magán. Ennek szemléltetéséhez engedjék meg, hogy egy történetet mondjak el: a náci Németországban Hitler ellen egy merénylet készült. Ennek egyik ötletgazdája és kivitelezője egy teológus, lelkész és etikatanár, Dietrich Bohnoeffer volt. Számos esetben felszólalt és lázított az egyházat is elárasztó romboló és gyilkos ideológia ellen. Egyik beszédében kifejtette, hogy a másik ember élete nem Jézus által értendő és tisztelendő, hanem ahhoz még a Megváltó sem szükséges, hiszen a teremtettségből adódóan, abból, hogy Isten saját képmására teremti az embert egyértelmű a következtetés: minden emberéletet okozó nézet elítélendő, hiszen az ember önmagában tekintve Isten olyan teremtménye, amelynek joga és ezáltal tisztelete van az élethez.

Ilyen módon Ámos Imre életműve előtt tisztelettel megállni, arra reflektálni nem egyéb, mint a kvalitást elismerve, az ember, az embertárs, a testvér, vagy egyel beljebb lépve: Ábel előtt főt hajtani.

Kortárs művészeink mintegy kiáltványként szögezik felénk a kérdést: mit kezdünk korunk sötét múltjával? Hova fordítjuk tekintetünket? A tolerancia helyett az intoleráns életformával, a másik mellett elmenéssel, a magunkat megvédeni, azonban a másikat elhanyagoló magatartással ma is gyakran találkozhatunk. Mit kezdünk életünk értékével? Amennyiben az éhezőkre vagy nélkülözőkre gondolunk, valóban segítő kézként jelenünk meg? A fejlett társadalmak a segélyszervezetek révén segítséget nyújtanak éhező embertársainknak, azonban a valóságban úgy tűnik, mintha saját lelkiismeretüket kívánnák ezáltal csupán letakarni. Mi is túlmegyünk ezen? Letakarjuk tekintetünket az antiszemita megnyilvánulások, a motoros felvonulások, a másik emberségét megkérdőjelező kijelentések felett? Elmegyünk a romák diszkriminációja, a hajléktalanok megkülönböztetése, a nélkülözők lenézése mellett? Vagy az irgalmas samaritánussal együtt vállaljuk az ártó, a másikat diszkrimináló megnyilvánulások nemcsak elutasítását, hanem felszólalást, kiállást, ezáltal saját emberségünk valódi megélését.

Meglátásom szerint ugyanis az ember nem más, mint aki nemcsak magáért, hanem másokért is felelősséget vállal. Az individuum teljessége nem ott kezdődik, hogy önmagamat beteljesítem, hanem azzal, hogy felfedezem a körülöttem lévő világot, benne embertársamat. Avagy, ahogy elvárom, hogy a másik értem kinyújtsa kezét, ha elesek, hasonlóan cselekszem én is. Ez a fajta protestálás korunk nagy kihívása. Az önértékelés kezdete.

Jelen kiállítás alkotói a szó eredeti értelmében protestálnak. Nem fordítják el tekintetüket, hanem a latin pro test azaz valami mellett kiállás módján az élet, a másik élete, és ezáltal az ember mellett teszik le voksukat. Valahogy úgy, ahogy a kiállítás szimbólumaként is tekinthető Ámos Imre Síró Angyal című alkotásán a Pax feliratot elhelyeztük. Ezzel egyúttal utaltunk arra a kezdeményezésre, mely korábban történt: „a második világháborút megelőzően a párizsi világkiállítás idejére az Eiffel-torony oldalára a művészek akaratából a PAX felirat került.” … „Egyúttal bízunk abban, hogy mai korunk embere visszaemlékezik a múltra, tanul belőle, a jövőben alázattal törekszik a békességre és mások megbecsülésére” – mint olvasható a kiállítási leíráson is a szöveg.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Végezetül engedjék meg, hogy egy személyes kérdést tegyek fel. Hol van a te testvéred?  Lelkiismeretünk talán bizonyos szinten nyugodt, hiszen nem olyan korban élünk, mint eleink. Azonban ha a valóságot tekintjük, ha körbenézünk a világban, felfedezhetjük: ez a kérdés nekünk és értünk szól. Emberségünk kezdete, felelőssége és meghatározója. Erre figyelmeztet Schweitzer József professzor úr is, amikor ezt mondja: „Az istenorca hordozói nem gyűlölködhetnek egymással.”

A kiállítást Máté evangéliumának idézetével nyitom meg:

„Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg.” /Mt 25. 40b/

 

Bemutatták az Ámos Imre és a 20. század című albumot Ámos Imre és a 20. század

Feldolgozni a feldolgozhatatlant? Mit kezdünk a múlt sötét oldalával? Mi történik akkor, amikor a kvalitást és az életet mások korlátozzák vagy ideológiai alapon megsemmisítik? Lehet-e a széthúzás helyett testvériségen alapuló társadalmat elképzelni? Van remény? A második világháborút megelőzően a párizsi világkiállítás idejére az Eiffel-torony oldalára a művészek akaratából a PAX felirat került. Ma Ámos Imre egyik alkotására helyeztük el úgy a béke jelképét, hogy közben művészeket kértünk meg az együtt gondolkodásra, az összefogásra. Ámos Imre életén és művészetén keresztül szembesülhetünk a holokauszt esztelenségével, a szolidaritás hiányával, az ember embertelenségével. A „magyar Chagall” és még százezrek kegyetlen meggyilkolása azonban nemcsak saját korának, hanem jelenünknek is üzen. „Hol van a te testvéred?” Alapvetően ezt a kérdést kutatják és keresik a feldolgozás lehetőségének reményében, a testvériség jegyében a kötet alkotói. 

A kötet szerzői:
VÉDNÖKÖK: Schweitzer József, Fabiny Tamás, Várszegi Asztrik
IRODALOM: Darvasi László, Ferdinandy György, Juhász Ferenc, Kertész Imre, Krasznahorkai László, Lator László, Parti-Nagy Lajos, Petőcz András, Podmaniczky Szilárd, Takács Zsuzsa, Tolnai Ottó, Závada Pál
KÉPZŐMŰVÉSZET: Aknay János, Ámos Imre, Anna Mark, Benczúr Emese, Bohus Zoltán, Böröcz András, Deim Pál, Ézsiás István, Fehér László, Haász István, Haraszty István, Hollán Sándor, Kalmár János, Konok Tamás, Kovács-Gombos Gábor, Lugossy Mária, Matzon Ákos, Megyik János, Nádler István, Pauer Gyula, Szüts Miklós, Tölg-Molnár Zoltán, Váli Dezső, Vojnich Erzsébet
FILM: Gothár Péter
ZENE: Dés László, Fassang László, Vukán György, Szent Efrém Férfikar

176 oldal + DVD melléklet, 240x240 mm, keménytáblás, ISBN 978-963-13-6179-7, 2013

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek