Megjelent az Imák Auschwitz után című kötet

Az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány és a Luther Kiadó gondozásában megjelent az Imák Auschwitz után című kiállítás katalógusa. A rabbik, püspökök, egyházi gondolkodók és a kortárs művészet kimagasló személyiségei által létrejövő emlékezet-kiállítás katalógusa ezer példányban jelent meg. Az eddig több mint tízezer látogatót számláló kiállítás a bűnbánatra, az összefogásra és a közös emlékezésre kívánja felhívni a figyelmet.

Megjelent az Imák Auschwitz után című kötet

Imák Auschwitz után

Mint arról már korábban is beszámoltunk, a holokauszt emlékévben, a tiszta emlékezet és az összefogás jegyében létrehozott kiállítást az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány először a Zsidó Nyári Fesztivál keretében Budapesten, a Rumbach utcai zsinagógában, majd a Rómer Flóris Művészeti és Történtei Múzeummal együttműködve Győrött is bemutatta. Utóbbi kiállítás november 8-ig tekinthető meg a megyeszékhelyen.

Ezt követően idén még a Soproni Evangélikus Egyházközséggel együttműködve az újonnan átadott Evangélikus Gyülekezeti Ház első időszaki kiállításaként lesz látható. A Luther Kiadó által kiadott katalógus ezer példányban jelent meg. A kiállítás és kötet a holokauszt emlékév alkalmával rabbik, püspökök és egyházi személyek Imák Auschwitz után című imádságait, valamint az ezekre az imákra alkotott képzőművészeti művek reprodukcióit tartalmazza.

A kiállítás szemléletét az alábbi, az alapítvány által megfogalmazott leírás tartalmazza: „A soá hetvenedik évfordulóján úgy látjuk, hogy szükségszerű megfogalmaznunk: a soá tragédiája nem zsidó ügy, hanem keresztény és össztársadalmi trauma egyaránt. Ennek kifejezéseként rabbik, püspökök és egyházi gondolkodók írtak imádságokat Ima Auschwitz után címmel, amelyeket kortárs képzőművészek formáltak vizuális tartalommá, így bontakoztatva ki egy egyetemes üzenetet. Az imádság meggyőződésünk szerint nem állás- foglalás és nem is az embereknek való megfelelési kényszerből fakadó szó, hanem az Isten felé fohászkodó bocsánatkérés és megbocsátás hangja. Az, hogy több felekezet és művész is bekapcsolódott ebbe a közös imába, egyúttal kifejezi, hogy összefogásra van szükség a megbékéléshez és az őszinte szóhoz. Bízunk abban, hogy a bocsánatkérés és a fohász eme halk, de reménység szerint őszinte hangja a szétszakadás és megosztottság helyett az össze- fogás jele, az alázat kifejezője lehet.”

Felekezeti résztvevők: Fabiny Tamás – evangélikus püspök, Fischl Vilmos – a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára, Frölich Róbert – főrabbi, Gáncs Péter – evangélikus elnök-püspök, Papp János – baptista elnök, Róna Tamás – rabbi, Steinbach József – református püspök, Szabó István – református püspök, Varga Mátyás – bencés szerzetes, Várszegi Asztrik – pannonhalmi főapát, Verő Tamás – rabbi

Képzőművészek: Benczúr Emese képzőművész, Haász István festőművész, Haraszty István szobrász, kinetikus művész, Klimó Károly festőművész, Konok Tamás festőművész, Krajcsovics Éva festőművész, Lovas Ilona képzőművész, Matzon Ákos festőművész, Nádler István festőművész, Szüts Miklós festőművész Tölg-Molnár Zoltán festőművész, Vojnich Erzsébet festőművész

Zene: Kurtág György – zeneszerző, zongoraművész, Szent Efrém Férfikar

A kötet utószavaként olvasható még Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke és Galambos Ádám evangélikus teológus, a kiállítás kurátorának a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában elmondott beszéde is.

Luther Kiadó
2014; 48 oldal
ISBN 978-963-380-049-2
Fogyasztói ár: 990 Ft

Film a Rumbach utcai kiállításról ITT

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek