Képes beszámoló az Egycseppes Esték 10. alkalmáról

Képes beszámoló az Egycseppes Esték 10. alkalmáról

 

Az Egycseppes Esték tizedik alkalma 


Az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány segítségével Lengyel Anna korábbi rádiós munkatárs, jelenleg a Magyarországi Evangélikus Egyház Déli Egyházkerületének felügyelője és férje, Rados Péter, az Estek szervezője  az Egycseppes Esték tizedik alkalmát köszöntötték az egybegyűltekkel a Deák Téri Evangélikus Gimnázium dísztermében.  

Lengyel Anna és Rados Péter köszöntőjét követően két könyvet ajánlottak a közönség figyelmébe. Vinczellér Imre festőművész kötetében az értékes tanulmányok mellett a művész több mint száz alkotásának reprodukciója szerepel, mely munkásságának közel harminc évét karolja át. Galambos Ádám az Asztali beszélgetések…3 – Közös örökségünk című kötetről elmondta, hogy az a holokauszt 65. évfordulójára jelent meg. A kötet az uszítás helyett a toleranciát hangsúlyozza és a másik elfogadását szorgalmazza. 

Az előző  alkalmakhoz hasonlóan a mostani sem maradt különlegességek nélkül. Itthon és nemzetközileg is elismert művészek léptek Lengyel Anna invitálására a színpadra.  

A sort a többek között a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti-keresztjével is kitüntetett Mécs Károly színművész kezdte, aki beszámolt a színészi élet nehézségeiről, és hogy még a többszázadik szerep után is izgulhat a színész. 

Szvorák Katalin énekest 2010. március 15-én tüntették ki Alternatív Kossuth-díjjal. Ebből az alkalomból népi énekeket adott elő. 

Ezt követően az az együttes lépett színpadra, amelyiknek fő célja továbbra is a bizánci rítusú egyházzene autentikus megszólaltatása. Bubnó Tamás vezetésével 2006-ban Hajnówka Nemzetközi Ortodox Egyházzenei Fesztiválon (Lengyelország) a férfikar megnyerte a professzionális kamarakórus kategóriát. A Szent Efrém Férfikar kiváló szereplésével így először fordult elő a rangos fesztivál 25 éves történetében, hogy nem szláv kórus vitte el az első díjat. 

Erőss Zsolt hegymászó elmondta, hogy az embernek tisztában kell lennie azzal, hogy a hegymászás veszélyekkel jár, viszont ezt vállalni kell, hisz e nélkül nincs hegymászás. Erőss Zsolt ezen kívül arról is beszámolt, hogy hegymászó barátai már szervezik a következő expedíciót, amin szeretnék, ha már ő is részt venne. 

Fassang László orgona és zongoraművész előadása zárta az Egycseppes Esték tizedik alkalmának beszélgetéseit. Ezt követően Frittmann János borász háromféle borral köszöntötte és kínálta az egybegyűlteket. 

Az Egycseppes Esték a társadalom széles és átfogó palettájáról szólaltatja meg a legkülönfélébb területeken tevékenykedő embereket. Írók, költők, képzőművészek, irodalom- és művészettörténészek jogászok, orvosok, természettudósok, lelkészek, előadóművészek, újságírók, sportolók, egyetemi hallgatók stb. beszéltek életvezérlő elveikről, világszemléletükről, életfilozófiájukról – az emberség lényegének és jelenségeinek megannyi, egy-egy csepp egyedi és megismételhetetlen aspektusáról.

Egycseppes Esték honlapja: egycsepp.lutheran.hu

 

 fotó: Kondella Mihály

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek