Böjte Csaba és Roszík Ágnes - Ilyeneké az Isten országa

Szerzetes és otthonvezető egy asztalnál

Böjte Csaba és Roszík Ágnes - Ilyeneké az Isten országa

Böjte Csaba

Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója és Roszík Ágnes, a gödöllõi Tessedik Sámuel Családok Átmeneti Otthonának vezetõje beszélgetett június 10-én a mosonmagyaróvári piarista rendház udvarán. A munkájukról, motivációjukról, illetve a határainkon inneni és túli magyar gyermekvédelemrõl folytatott eszmecsere az Asztali beszélgetések rendezvénysorozat negyedik évadjának záróalkalma volt.

 

Az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány rendezvénysorozatát Galambos Ádám evangélikus teológushallgató indította el immáron négy éve, nem titkoltan azzal a céllal, hogy az egyházon belüli és azon kívüli vélemények között folyjon dialógus egy-egy elõre kijelölt témakör alapján.

A rendezvényre havonta egyszer kerül sor, öt magyarországi helyszín valamelyikén. Például olyan témák alapján igyekszik disputára, gondolkodásra invitálni a beszélgetõtársakat és a hallgatóságot, mint a genezis, az értelmiség felelõssége, az identitás vagy a család. Meghívottai között szerepeltek már majdnem minden történelmi egyház papjai, lelkészei, többek között Jelenits István szerzetes, Fabiny Tamás evangélikus püspök, illetve olyan közéleti személyiségek, mint Heller Ágnes filozófus, Esterházy Péter író vagy Eperjes Károly színmûvész.

Idén a könyvhétre elkészült az elsõ kötet is Asztali beszélgetések… – Öt párbeszéd címmel, amely öt beszélgetést tartalmaz az eddigiek közül válogatva; adventre várhatjuk a következõt. (A megjelent kötet bemutatója július 3-án lesz Budapesten a Pilinszky János irodalmi kávéházban 18 órától.)

A kezdetekrõl Roszík Ágnes elmondta: a gyermek-, illetve családvédelemben a munkája azzal kezdõdött, hogy 1991 júniusában Gödöllõn Roszík Gábor evangélikus lelkész megalapította a Tessedik Sámuel – Hogy a Gyermekek Megszülessenek és Felnõjenek Alapítványt, majd közösen létrehozták az ország elsõ civil anyaotthonát, amely ma – a magyar gyermekvédelmi törvény változásával – családok átmeneti otthonaként mûködik.

Az Erdélybõl érkezett Böjte Csaba ferences szerzetes 1992-ben Déván kezdett el munkálkodni; az utcáról szedte össze a gyermekeket, akiket a szüleik nem tudtak vagy nem akartak emberi körülmények között gondozni. Az így, adományokból és felajánlásokból – illetve minimális állami normatív támogatásból – elkezdett segítségnyújtás odáig fejlõdött, hogy ma a Dévai Szent Ferenc Alapítvány közel ötven intézményt üzemeltet szerte az országban, és Csaba testvér szavaival élve „ezerötszáz gyereket nevel”.

A beszélgetés során szó esett a széthullott családok, az árván maradt gyerekek problémáinak a megoldásáról. A vendégek beszéltek arról, hogy milyen helyzetekkel küzdenek nap mint nap. Munkájuk „gyümölcseirõl” vagy „elért eredményeikrõl” azt mondták, hogy egy felnövekvõ gyermek ragaszkodása vagy éppen az, hogy a segítségnyújtás következtében egy család együtt marad a megpróbáltatások ellenére is, csak az egyik oldala az éremnek. A másik dolog, amit fontosnak tartanak, hogy példájuk másokat is arra sarkalljon, hogy a mellettük élõ embereknek segítsenek napról napra, így munkálkodva azon, hogy „minél több darab kirakós kerüljön a helyére, hogy így épüljön Isten országa itt, a földön”.

Mosonmagyaróváron közel kétszázötvenen ismerkedhettek meg két elhivatott ember munkájával, eredményeivel. Sokakat megérintett az a határozottság és alázat, amely kettejüket erre a pályára állította. Ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy a helység lakosai közel egymillió forint értékû pénzbeli és tárgyi adományt gyûjtöttek össze a Dévai Szent Ferenc Alapítvány számára. A gyûjtés a piaristákkal és a Táltos Családi Körrel közösen szervezõdött, oly módon, hogy a mosonmagyaróvári rendezvényekre mindenki ingyen jöhetett, ám a befolyt adományokat a dévai alapítványnak szánták.

Arra nézve pedig, hogy mi tartja õket a pályán, mi az, ami a motivációt jelenti, Böjte Csaba így felelt: „Nagyon sok bajban lévõ ember van. De azt gondolom, hogy sem az egyház, sem az állam, sem egy civil szervezet nem tudja megoldani ezeket a problémákat. Én fõ feladatomnak azt tekintem, hogy meggyõzzem az embereket, hogy az élet szép, az élet jó, élni érdemes. Hogy merjünk jók lenni. (…) Hogy meggyõzzem az embereket, hogy az utca gyereke is szép. Jó, nevelhetõ, formálható, alakítható. Hogy belõle ki lehet hozni egy csodát.”

Márvány István

forrás: Evangélikus Élet

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek