Bezárt Aknay János balatonboglári kiállítása

Az Őrangyalok és hírvivők című kiállítást közel nyolcezren tekintették meg.

Bezárt Aknay János balatonboglári kiállítása

 

Az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány a Balatonboglári Evangélikus Egyházközséggel együttműködve Aknay János Kossuth- és Munkácsy-díjas festőművész szakrális alkotásaiból rendezett kiállítást a nyár folyamán a balatonboglári templomtérben. Az apszisban került elhelyezésre Aknay öt Krisztust ábrázoló festménye, míg az oldalfalakon, a gyülekezeti teremben és a karzaton közel negyven angyalábrázolás volt látható.

Már a megnyitó jelezte, hogy ezen a kiállításon sokan fognak megjelenni – mondja Galambos Ádám, az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány kuratóriumának elnöke- hisz a megjelentek annyian voltak, hogy harminc-negyven ember nem tudott leülni. Viszont arra nem számítottunk, hogy a kiállítás idején sorra jönnek majd olyan csoportok, akik azért jöttek Balatonboglárra hogy megtekintsék a Nagy Tamás által tervezett templomban megvalósuló kiállítást. Mint az összegzésből kiderült, a kiállításnak közel nyolcezer látogatója volt!

Aknay János alkotásai Balatonboglárról a kecskeméti Cifrapalotába kerültek, ahol péntektől tekinthetőek meg.

 

 

 Magyari Márton fotói:

 

Cikkek a kiállításról:

e_1.jpg Podmaniczky Szilárd: Ahány ember, annyi őrangyal

Beszámoló Aknay János kiállításmegnyitójáról

Következő Aknay János kiállításának megnyitószövege

 

 

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
2017. december »
december
HKSzeCsPSzoV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Bejelentkezés


Elfelejtett jelszó?