Tovább a tartalomhoz | Ugrás a navigációhoz

Személyes eszközök
Itt vagyunk: Főoldal Cikkek rendezvényeinkről Beszélgetés a művészetről - DONÁTH László, RADNÓTI Sándor és ZÁBORSZKY Gábor beszélgetése
Bekezdések

Beszélgetés a művészetről - DONÁTH László, RADNÓTI Sándor és ZÁBORSZKY Gábor beszélgetése

Beszélgetés a művészetről - DONÁTH László, RADNÓTI Sándor és ZÁBORSZKY Gábor beszélgetése a Ludwig Múzeumban.

Beszélgetés a művészetről - DONÁTH László, RADNÓTI Sándor és ZÁBORSZKY Gábor beszélgetése

Beszélgetés a művészetről - DONÁTH László, RADNÓTI Sándor és ZÁBORSZKY Gábor beszélgetése

Beszélgetés a művészetről - DONÁTH László, RADNÓTI Sándor és ZÁBORSZKY Gábor beszélgetése

Az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány és a Ludwig Múzeum közös szervezésében Záborszky Gábor Fúgák című retrospektív kiállításához csatlakozva rendeztek beszélgetést a művészet mai kérdéseiről.

„Amikor hálót borítunk a világra, térben és időben mérföldköveket állítunk, az nem a világ, hanem a mi ügyünk. Valószínű, hogy ez a szubjektív lét is bír némi meghatározó erővel a világ irányába. Viszonyunk állandó adás és kapás, melyben mindketten változunk” – vallja Záborszky Gábor, akinek negyven évet átívelő művészi pályájából rendezett életműtárlaton a korai évek kalligrafikus alkotásaitól Záborszky természethez, archaikus kultúrákhoz való viszonyulásán át a transzcendenciára törekvés alkotásit is láthatja a látogató.

Mit jelent az absztrakt képalkotások mögött fellelhető üzenet? Mit üzen a szín a képzőművészetben, azon belül is Záborszky alkotásain? Hogyan viszonyul az alkotó képvilága a művészettörténeti korokhoz? Ilyen és hasonló kérdésekre keresték a választ az Asztali beszélgetések sorozat vendégei, Donáth László evangélikus lelkész, Radnóti Sándor esztéta, egyetemi tanár és Záborszky Gábor képzőművész.

A disputa teljes terjedelmében az alábbi videón tekinthető meg:


 

Záborszky Gábor: Fúgák. Guida – Riposta – Repercussio. 1976-2015

2016. január 28 - 2016. február 28.
Budapest, Ludwig Múzeum
 

„Amikor hálót borítunk a világra, térben és időben mérföldköveket állítunk, az nem a világ, hanem a mi ügyünk. Valószínű, hogy ez a szubjektív lét is bír némi meghatározó erővel a világ irányába. Viszonyunk állandó adás és kapás, melyben mindketten változunk.
Érdeklődésem strukturalista alapokról indult. A jellé válás lehetősége és az anyagok érdekeltek. Pontosabban az az asszociációs mező, melyet az elszabadult, önálló életet élő anyag kelt, melyet eltérő képek, néha tárgyak kapcsolásával egészítettem ki. Nevezhetném ezt naturalizmusnak, de nem ábrázoló, hanem kijelentő formában. A kép önmagát jelenti ki, nem szól másról, nem beszél mellé” – vallja Záborszky Gábor.

http://www.zaborszkygabor.com/images/00001123.jpg

A Ludwig Múzeum most átfogó retrospektív tárlaton mutatja be a kiváló alkotó munkásságát a kezdetektől a legfrissebb művekig Fitz Péter értő válogatásában, aki a következőképpen foglalja össze nézeteit Záborszky művészetéről:

„Záborszky Gábor pályafutása rendkívül egyenletes és kiegyensúlyozott. Következetes könnyedséggel épül egymásra kép, objekt, installáció, grafika, szobor, anyag és forma. Ez a következetesség a legkevésbé jelent egyhangúságot, a témák és formák folyamatosan, logikusan és invenciózusan változnak, egymásra épülnek, az előrelépést visszafordulások követik. Egy-egy motívum felmerülését egy későbbi művön a kibontás követi, majd újra és újra előkerül, felgazdagodik, avagy letisztulva tovább él.

Nincsenek nagy kilendülések, kevéssé érintik festői felfogását a negyven év külső történései – a világban és művészetben –, mert a művészetről való felfogása, ideája rendíthetetlen és következetes. Önmagából építkezik, meditatív művészetére, világfelfogására és értelmezésére a külvilág alig van befolyással. Festői építkezése valójában zenei, a fúga struktúrájával írható le munkássága: van Guida (főtéma), Riposta (felelet), és Repercussio (kidolgozás). Keskeny ösvényt használ, az esztétizálás és a képi brutalitás határán jár folyamatosan. Durva természeti anyagai és csillogó szépségű faktúrái kimért, különös egyensúlyt képesek teremteni. Ez Záborszky művészetének lényege.”

 

http://www.zaborszkygabor.com/images/00000092.jpg   http://www.zaborszkygabor.com/images/00001175.jpg

 

Záborszky Gábor ars poeticája:

Ars poetica… születésnapomra

Először feltűnt, hogy az utóbbi években a bemutatkozásoknál egyre gyakrabban én vagyok az idősebb, és úgy tűnik, hogy ez már csak romlani fog. Azután jött a Klisé Könyvkiadó felkérése: írjam le gondolataimat a 2000. év kapcsán. Ekkor fogalmazódott meg véglegesen: amikor hálót borítunk a világra, térben és időben mérföldköveket állítunk, az nem a világ, hanem a mi ügyünk. Ezért talán nem a kétezrediknek nevezett év, hanem a megélt ötven a fontos. Sőt valószínű, hogy ez a szubjektív lét is bír némi meghatározó erővel a világ irányába. Viszonyunk állandó adás és kapás, melyben mindketten változunk.
Mérföldkő – vagy húsz évvel ezelőtt – A föld meséi sorozat nyolc állatfigurája. Sárból, törekből, földszínekből. Ma már minden darab múzeumokban van. Valami nagyon ősi, atavisztikus élmény volt anyagában, szellemében egyaránt. Ebben az időben láthattam az ősember Lascaux-i barlangját, New Mexico indián falvait, a görög szigeteket. Micsoda ereje van a múltnak, milyen erős a meghatározottságuk!
Sokat tanultam és tanítottam. Meggyőződésem, hogy a világháló, az információs szupersztráda korában is a tanítás az, amikor egy ember beszélget a másikkal az általa talán jobban ismert dolgokról. Mindig szigorú voltam a diákjaimmal a megismerés terén, de nagy szabadságot biztosítottam a megjelenítéshez. Fiatalon olvastam Borsos Miklós könyvét: Visszanéztem félutamból. Szép volt. Szent Ferenc-i panteisztikus életérzés sugárzott belőle. Bár a Balaton mégsem az Égei-tenger, megértettem, hogy a művészet és az élet azonos dolog. Azóta sem hiszek a spekulációban, elvárom a tisztességet és a kíváncsiságot a világ dolgai iránt.
A nyolcvanas évek végén több közös kiállításom volt Jiro Okurával. Így alkalmam volt megismerni egy, az európaitól idegen, de hozzám közel álló művészi magatartást, mely a kiotói kolostorokat járva egyre inkább érthetővé és egyedül elfogadhatóvá vált. Vajon miért mondta John Cage, hogy a Ryoan-ji templom sziklakertjében ezer éve érintetlenül álló sziklák közül az egyik rossz helyen van, és miért fogadta Okura barátom ezt tőle szokatlan megdöbbenéssel?
Az elmúlt évtizedekben már kevésbé izgattak a művészet aktuális mozgásai. Inkább a magam és az anyag „lelke” foglalkoztatott. A papír és az egyre jobb papír. Eleinte olyan munkák készültek, melyeken a tárgy nem, csak a lenyomata van jelen. Egy sajátos – van is, meg nincs is – szituáció állt elő. A lét, nem lét határán egyensúlyozó fehér ragyogás. Ezt a „hiányt” társítottam az arany színével. Soha nem használtam az aranyat a gazdagság barbár szimbólumaként. A középkor találmánya: a transzcendentális tér érdekelt. Micsoda realitás! A szem nem tudja bemérni az arany pontos helyzetét, így valóban előáll a meghatározhatatlan, nem evilági tér.
Visszagondolva furcsa rendet vág az élet. Munkáim kezdetben donga boltozatú pincékben szerepeltek (Pécs, Óbuda, Stockholm). Majd feljebb kerülve barokk kolostorok következtek (Róma, Lienz, Frankfurt). Végül 98-ban a megrendítő erejű templomtér, Kiscell. Nagy kihívás. Hogy a méreteket növelni tudjam, üvegszállal erősítettem meg a papírmasszát. Ettől azután új lehetőségek nyíltak. Az eddig csak a síkban működő anyag plasztikussá vált, és közben megőrizte hihetetlen érzékenységét. Ez a közvetlen, földhözragadt érzékiség ütközött az arany, néha ezüst megfoghatatlan testetlenségével. Végtelenre nyíló kapukat, réseket és súlyos titkokat őrző tekercseket állítottam ki. Annyira együtt szólt a térrel, olyan teljességet adott, hogy sokáig úgy gondoltam, ehhez nincs mit hozzátenni.
Most Mozart Varázsfuvolája szól a műteremben, és tavaszodik.
 
Záborszky Gábor
Budapest, 2000. február
 http://www.zaborszkygabor.com/images/00000727.jpg
 

Záborszky Gábor életrajza:

 
1950. április 17-én született Budapesten
1974 Diplomát kap a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán, majd posztgraduális képzésben vesz részt, melyben a grafikai és murális technikákat tanulja
1977–1980 Derkovits-ösztöndíjas
1980– A Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola tanára
1982 A VI. Norvég Nemzetközi Grafikai Biennálén a zsűri díját kapja egy régi technika újszerű felhasználásáért
1983 Részt vesz Gradóban a „Grafika fémlemezről” című kongresszuson
1987 Bodó Katalinnal megalapítja a Z/ART Alapítványt
1988 A Kunstgewerbe Schule Basel és az Akademie Graz vendége
1989–1995 A Magyar Iparművészeti Főiskola adjunktusa
1992 Részt vesz a budapesti IAPMA kongresszuson
1993 Bonnban dolgozik a város ösztöndíjasaként
1995 Munkácsy-díjat kap
         Részt vesz a kiotói Nemzetközi Papír Szimpóziumon
1996 München város ösztöndíjasa
         A Z/ART Alapítvány egyik alapítója a budapesti Kortárs Művészeti Múzeumnak
1999 A Philadelphiai Művészeti Egyetem vendége
2001 Huszonöt éves munkásságát összefoglaló könyv jelenik meg
2002 Retrospektív kiállítást rendez a Győri Városi Művészeti Múzeum a huszonöt év anyagából
2004 A MEO Kortárs Művészeti Gyűjtemény épületében dolgozik. Itt készülnek az eddigi legnagyobb méretű papíröntvények.
         „Az akvarellfestő álma” - önálló kiállítás a Műcsarnokban
2006 Érdemes Művész-díjban részesül
2007 A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja
         Elkészül a Budapesti Műszaki Főiskolán a Noli tangere circulos meos című
         műegyüttese
http://www.zaborszkygabor.com/images/00000099.jpg

 

Zaklatott arany

Záborszky Gábor Fúgák címmel negyven év munkáját felölelő retrospektív kiállítása tekinthető meg a Ludwig Múzeumban február 28-ig. Ehhez kapcsolódva az Asztali beszélgetések program keretében Donáth Lászlóval, Radnóti Sándorral és Záborszky Gáborral beszélgetett Galambos Ádám a művészetről. – Litera.hu; Helyes Katalin

Negyven évet átfogó művészete nem szerteágazó, nem kísérletezik, inkább mélyülő: befelé haladás figyelhető meg. A művészt foglalkoztató problémák már a korai munkáiban fellelhetőek, és folyamatosan jelen vannak mai alkotásaiban is. Művészetében nincs idő. „Izgatja a botrány, saját létének, környezetének botránya.” – mondta Radnóti. A teljes életművön megfigyelhető a természet és a művészet egymásmellettisége, a háromdimenziós reliefek, a dekorativitás, az arany és az ezüst bátor és vakmerő használata, és a vulkanikus erupció.

Az arany és az ezüst gyakori használatában Galambos Ádám transzcendenciát vél felfedezni, a kapu átkelést, az átlépés mozzanatát sugallja. Donáth is a művek belső, bennefoglalt valóságában látja a transzcendenciát. A kapu föltárja és lehetőséget ad az evilági ember evilágiságból való menekülésére. A pravoszláv ikonográfia közösségi jelentőségét emeli ki az egyetemes ember egyszeriségével szemben. „Az arany anyagi megjelenése averziót vált ki belőlem, folyamatosan oda kell néznem, hogy leküzdjem ezt.” – mondta Donáth. Ezzel szemben Radnóti Sándor a bizánci kultúrára, a középkor festészetére jellemző, arany háttérrel ábrázolt szentképekre hivatkozik, amelyek a legbecsesebbet tették meg képeik hátterének, de itt más aspektusból kell vizsgálni ezt a színt. A középkorban metafizikai súlyként jelent meg, azonban a huszonegyedik században visszatérő és a kiállításon látott arany már nem ugyanaz, hiszen itt „az arany alapot egy ökölcsapással átszakította a természeti ábrázolás”. Ez „zaklatott arany”, a gesztusokat beleépítve használja fel a művész az anyagot. „Az anyag a jelentés részévé válik.” Radnóti az arany harmadik megjelenési formájának a véletlenszerűséget, a higanyként szétguruló aranyhasználatot emeli ki.

Ezzel az anyagisággal próbálja meg befogadhatóvá tenni a művészetet, azonban nem értelmezi újra a rítust. Keresztény transzcendencia nincs, mondta Donáth, ugyanis nem gondolható el a szenvedő Isten, csak a szenvedő ember. „A transzcendencia pedig szenvedésteleníteni akar, mintha lehetne szenvedés nélkül élni.” Az erre való törekvés szétfoszlik, a megrendülés és a kétségbeesés marad utána. Ezért a művészet, ahogy az ember, nem képes a saját kezébe venni az életét, ne akarjon hatalommal rendelkezni, mert nem tudja kifejezni azt.

Záborszky a matériát hangsúlyozza ki, ami a transzcendenciával ellentétben a kapukhoz való eljutáshoz vezette. A színek lokál és valőr értéke határozza meg az élénkségüket, amely a távolság hatására tompul, ellentétben az arannyal. A szem nem képes bemérni a helyzetét, távolságát. Az ebből következő bizonytalanság a transzcendencia, a nem evilágiságot jelképező hatás. A végtelenre nyíló kapu.

 

Záborszky Gábor: Land art otthonra

 

Cezanné, Monet és a 19. századi művészeten keresztül a land art elérte csúcspontját, a 20. században az absztrakció a meghatározó. Ekkor már a természet jelszerű ikonográfiája dominál. Legjellegzetesebb példa, a land art emlékművének tekinthető Robert Smisson Spiral jetty alkotása, amely a műalkotás jelét teszi bele festményébe. – mondta Radnóti. Záborszky ezt idézi, ebből származik az anyag különös jelentősége nála. A művészet dematerializálódása, az anyag lényegtelenedése után ő rematerializál, az anyagot helyezi előtérbe. (Földképek).

A Több fényt című kép utalhat Goethe utolsó mondatára, azonban a jel anyagiságában, a háromszögben, a zsidóság középkori megvetése miatti szégyenfoltot is jelképezheti a sárga szín (arany, sárga). Az Isten szeme szimbólum a szögesdrót jelképe, a 20. századi Auschwitzról való megemlékezés fölött áll. – elemzi Donáth a képet. Szerinte a háttér miatt azonban a betűket ábrázoló képek, Mozgások a műteremben, ellentétei a kapuknak, a gránitszürke alapon az Isten nevében is megjelenő héber betűk az örökkévalóságot jelképezik, a betűk adta feloldást, ami túléli az anyagot. Záborszky kedveli a betűképeket. Az egyik képét az iskola falán látott Lépj rá a vízre kifejezés ihlette, mindig más jelentést tulajdonított neki. Szabadsághoz kapcsolódó értelmezések társultak hozzá, nem szakrális jelentés, ami egyértelműen következne belőle.


A transzcendencia okozta esetleges nézeteltérések után lágyabb témákat bontogatva, mégis az anyagoknál maradva, a puhaság képzőművészeti megjelenítésére térnek át. A kiállított alkotásokat az anyagukból, a papírból adódó puhaság, gyengédség és lágyság jellemzi. – mondta Radnóti. Erre reflektálva Záborszky az üvegszállal erősített öntött papír szobrok élő, könnyen formálható anyagára utal. „A puha őrzi a mozdulatot a kemény, az embertelenebb fémmel szemben.” Azonban a szobrok nem puhák, csak a puha utáni vágyat szimbolizálják.

A természet és az absztrakció közötti kapcsolatról gondolkodva Radnóti levezeti, hogy az antikvitás és a középkor tájábrázolásának hiánya, a puszta ágak és gallyak megjelenése, a mozaikok korszaka után Albrecht Altdorfer német festőnél kezdődik el a tiszta, önálló tájkép megjelenése. A huszadik századi absztraktok és a tájkép között erős összefüggés van. Mondrian példáján bemutatva, az egész életművén végighúzódó háló-képek fák szövevényeiként indultak, azonban absztrahálódás után a felismerhetetlenségig egyszerűsödtek. A Rothko képein megjelenő horizont ábrázolásához fordulnak vissza Záborszky monokróm-realista képei. A magyar képzőművészetben még Finta Miklós és Keserű Ilona kettéválasztott képein látszik a középen elhelyezkedő horizont, amely a feszültség és a nyugalom egyszerre megjelenő érzetét adja a képeknek.  


Az Új Mexikóban élő indiánok kerítései – amelyek szobrokként megjelennek a kiállításon is – az őket körülvevő anyagok maximális felhasználhatóságát és kihasználását mutatják. Záborszky tőlük vette át a környezetében lévő anyag fontosságát és a képein történő felhasználást. Amikor belvárosból a Szabadsághegyre költözött, sár és a hó vette körül, ezeket az élményeket építette bele művészetébe.

A természeti képek között a legerőteljesebb a monokróm és a dinamikus képegyüttesből álló, vulkáni kitöréseket ábrázoló festmények. Az Etna ihlette képek egyszerre jelenítik meg a pusztítást és a születést: a vulkán kitörése utáni, a csipkéket kivirágoztató, szél által felhordott magvak, amelyek a rengeteg katicabogárral együtt benépesítik a lávatörmelék pusztaságát. Ezt ábrázolja az őrlemény és a mozgó, élő, dinamikus kép együttese. A festmény megalkotásának folyamatában is megfigyelhető az akvarellfesték színét felszínre hozó, teremtő víz szerepe.

http://asztali.lutheran.hu/megjelent-cikkek-rendezvenyeinkrol/beszelgetes-a-muveszetrol-donath-laszlo-radnoti-sandor-es-zaborszky-gabor-beszelgetese/images/2.jpg?isImage=1


 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek