Asztali beszélgetések...2 - A csendesség felé

Az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány második válogatás kötete

Asztali beszélgetések...2 - A csendesség felé

A csendesség felé

Asztali beszélgetések...2 - A csendesség felé

Az Asztali beszélgetések második kötete szintén izgalmas témákat és beszélgetőpartnereket hozott össze, és közel egymáshoz, hiszen a könyvben szereplő emberek, és disputáik valahol az ember szellemi és lelki igényének egy hétköznapibb formáját mutatják meg nekünk. (*** recenzió ***)

 

Galambos Ádámnak, a sorozat szerkesztőjének ismét könnyű dolga volt, hiszen ezeket a beszélgetéseket már születésük pillanatában nagykorúnak lehet tekinteni.

 

Örömmel konstatáltam, hogy a tavaly nyár végén megjelenő Asztali beszélgetések első kötetét követte a második, így Galambos Ádám tervei, miszerint sorozatot szeretne indítani, megvalósulni látszanak. A könyv most is öt beszélgetést tartalmaz, amit közönség előtt rögzítettek, és most írott formában is életre kelnek azok a gondolatok, ami az Asztali beszélgetések lényege, úgymond a lelke.

 

 Ezek a beszélgetések kicsit olyanok, mint amikor a rohanó világ embere egy pillanatra megáll, és elmereng azon, hogy tulajdonképpen miért és hová rohan ilyen eszeveszetten, miközben úgy érzi, hogy a cél, ami felé tart, tulajdonképpen nem is cél, csak valami homályos állomás - mindenféle tartalomtól mentes állomás. Ebben a könyvben, ha olykor kissé sarkítottan is, pontosan ilyen pillanatok vannak, és a beszélgetőpartnerek ezeket a pillanatokat közelítik meg, ki-ki a maga személyes és szakmai tapasztalatát hozva magával.

 

Kétségtelen, hogy elkerülhetetlen az első kötettel való összehasonlítás, ám nem szeretnék ezen a vonulaton haladni, megjegyzésként csak annyit tennék hozzá, hogy A csendesség felé egy kicsit "populárisabb", már ami a beszélgetőpartnerek összetételét illeti. A vallás és Isten szerepe az életben és az emberiség sorsában most is fontos szerephez jut, és mindegyik beszélgetésben az egyik fél az egyház embere, mégis, olvasva ezeket a beszélgetéseket, egy szélesebb spektrum bontakozik ki előttünk.

 

A kötetben Koltai Lajos filmrendező és operatőr beszélgetése Percze Sándor lelkésszel a vizualitás köré épült, és bár Koltai Lajost eddig is kiegyensúlyozott, és munkásságát nézve sokoldalú művésznek tartottam, a könyvben olvasható beszélgetés után arra gondoltam, hogy ez az ember bejárta a világot, nagyszerű színészekkel és rendezőkkel dolgozott együtt, és most már értem, ha megfelelő eszköz van valakinek a kezében, a művészetet hogyan képes életre kelteni. Koltai képeken keresztül zseniálisan megfogalmazza vizuális látásmódját, saját művészetének lényegét. Egy kép sokkal többet mond, mert az emberek vizuálisan gondolkodnak, ezáltal képek sorozatából építkeznek. Percze Sándor lelkész a vizualitást, mint vallási "eszközt" értelmezi, hiszen a biblia tele van olyan képekkel, amik olykor többet mondanak a szavaknál. A lelkész és Koltai egyébként érdekes párhuzamot von a film dramaturgiája és a prédikáció közé - Percze Sándor dolgozata ezzel a párhuzammal foglalkozik.

 

A legbelsőségesebb beszélgetés számomra Szemadám György festőművész és író, valamint Ócsai Zoltán lelkész között lezajlott eszmecsere volt. Szemadám György nemcsak egy művész, hanem egy igazi filozófus látásmódjával rendelkező egyéniség is - ez kiderül olvasás közben. A beszélgetés a Fent és Lent címet kapta, ami az ember helyzetét és életterét próbálja behatárolni. Mikor érezzük azt, hogy lent vagyunk, és mikor látjuk maguknak fent, ahonnan le tudunk nézni? A beszélgetés során felvetődött, hogy mennyire szabad egyes kultúráknak beleavatkozni más kultúrákba , és milyen veszélyekkel járhat, ha egy közösséget, még ha jó szándékkal is, de megbontanak, és ezáltal, az a fajta hagyomány, amit az évszázadok, esetleg évezredek alatt kialakítottak elhal, vagy eldeformálódik.

 

A hagyományok egy másik beszélgetésben is fontos szerepet kaptak, ahol Berecz András és Hankovszky Béla Jácint pap osztották meg tapasztalataikat és életszemléletüket a közönséggel. Berecz András híres mesemondó, aki járja az országot, és városokban, falvakban, kis községekben mesét mond, vagy énekel, valahol a hagyományok magányos, de jókedvű lovagjaként. A beszélgetésből kiderül, hogy az emberek sajnos egyre jobban elvesznek önmagukban, és az értékek és hagyományok, amitől egy nép különbözik a többitől, kezdenek háttérbe szorulni.

 

Böjte Csaba szerzetes és Roszík Ágnes szociális intézményvezető a segítő szándékról és annak erejéről beszélgettek. Böjte Csaba Erdélyben, és Magyarországon számos gyermekotthont hozott létre, míg Roszík Ágnes a Tessedik Sámuel Családok Átmeneti Otthonának vezetője. Mindkét ember hitvallása azonos, miszerint minden gyermek értékes ember , és nem az a cél, hogy helyettük döntsünk és irányítsuk az életüket, hanem hogy rávezessük őket a döntés és irányítás képességére, saját sorsuk és életterük megteremtésében. Számos történeten keresztül - amit a két beszélgetőpartner megoszt a hallgatósággal - körvonalazódik a mai szociális helyzet, és azok az erők, amik működésben tartják ezeket az intézményeket.

 

A kötetben helyet kapott az a beszélgetés, ami az első könyv bemutatóján, a Pilinszky kávéházban zajlott le, melynek résztvevői Heller Ágnes filozófus, Jókai Anna író, Csepregi András teológiai tanár, és Fabiny Tamás püspök voltak, és Galambos Ádám kérdésének - Honnan jövünk, kik vagyunk, hová megyünk?

- összetett motívumával indult.

 A csendesség felé gondolatokban gazdag világa azért is kézzelfogható, mert olyan emberek ültek le egymással beszélgetni, akiknek van mondanivalójuk a világról, és képesek ezeket a gondolatok érthető formába önteni. A sorozat második kötete ebből a szempontból is egy "kicsit" élvezhetőbb, és ezáltal személyesebbé is válik.

 Az élmény megmarad, és ha Galambos Ádámnak részben ez volt a célja, akkor jó munkát végzett. A feladat - ami szintén fontos motívuma a könyvnek - a szerkesztő számára elvégeztetett, és remélem, hamarosan érkezik a harmadik kötet.

 

***

Asztali beszélgetések: A csendesség felé

 Kiadó: Luther Kiadó

Szerkesztő: Galambos Ádám
Ár
: 2200 Ft

A kötet megvásárlásával a Dévai Szent Ferenc Alapítványt támogatja a kedves vásárló.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
2018. január »
január
HKSzeCsPSzoV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031
Bejelentkezés


Elfelejtett jelszó?