Tovább a tartalomhoz | Ugrás a navigációhoz

Személyes eszközök
Itt vagyunk: Főoldal Cikkek rendezvényeinkről Ámos Imre és a xx. század - kortárs összművészeti kiállítás Pécsett
Bekezdések

Ámos Imre és a xx. század - kortárs összművészeti kiállítás Pécsett

képes beszámoló

ÁMOS Imre  és a XX.század

Az ÁMOS Imre  és a XX.század című kortárs összművészeti kiállítás megnyitása a Pécsi Galériában  (Széchenyi tér) 2013. május 3-án, pénteken  délután 3  órakor. 

 Megnyitotta: Galambos Ádám evangélikus teológus, a kiállítás kurátora.

  

 

A Magyarországi Evangélikus Egyház és az azzal együttműködő  Asztali Beszélgetések Kulturális  Alapítvány  Ámos Imre és a XX. század címmel kortárs összművészeti kiállítást szervezett  több helyszínen, Szentendrén,  Dunaszerdahelyen  és Pécsett .


A kiállítás koncepciója:  Ámos Imre életművéből kiindulva kortárs reflexiókat bemutatni, továbbá az életműből és élettörténetből adódó, a XX. századra és jelenünkre   irányuló kérdéseket feltenni.
Ámos Imre  festőművész életútja szorosan összefügg  a XX. Századdal ,  a holokauszt érthetetlenségével,  az európai etika megingásával. Ezekre kíván reflektálni  a kiállítás  az alábbi témákon keresztül: Megtört tér; Megtört idő; Törvény és törvénytelenség;  Apokalipszis;  Remény és áldás. Mindezeket zsoltáridézetek szemléltetik.

A szervezők kortárs írókat, szobrászokat, festőművészeket és zeneszerzőket szólítottak meg, hogy a kiállítás keretében az európai etika XX. századi állapotára reflektáljanak. Céljuk egy zsidó-keresztény párbeszéden  alapuló, a kortárs művészeti életet megszólító kezdeményezés  kiállítás formájában való életre hívása.

 

A Magyarországi Evangélikus Egyház felelősséget érez a múltban elkövetett mulasztásaiért,  és a jelen kiállítást a bocsánatkérés és a szeretet kifejezésének  szolgálatába kívánják  állítani. A kiállításon szereplő műtárgyak meglátásuk szerint kifejezik, hogy az élet sérthetetlen érték, melyet semminemű ideológia nem bánthat, így embertársaink bármelyikének megsértése nemcsak másokra, hanem miránk is tartozik. Felelősséget éreznek azért, hogy felemeljük szavunkat bárminemű megkülönböztetés ellen.

A második világháborút megelőzően a párizsi világkiállítás idejére az Eiffel-torony oldalára a művészek akaratából a PAX felirat került. Bízunk abban, hogy mai korunk embere visszaemlékezik a múltra, tanul belőle,  a jövőben alázattal törekszik a békességre és mások megbecsülésére. A kiállítás szellemisége  bizonyítja , hogy  a keresztény-zsidó gondolkodás lehet olyan etikai alap, amely a jövőben képes a szeretet és a békességre törekvés eszközével  felülírni minden kirekesztést, megkülönböztetést és békétlenségre törekvést.

A kiállítás fővédnöke: 
SCHWEITZER József nyugalmazott országos főrabbi
 A kiállítás védnökei:
FABINY Tamás evangélikus püspök és 
VÁRSZEGI Asztrik pannonhalmi főapát 
 

 

 

 

 
Ámos Imre és a XX. század - kortárs összművészeti kiállítás

Tisztelt Jelenlévők!

 Minden monoteista vallás, a meglévő és fennálló teológiai ellentétek ellenére is tökéletesen egyetért abban, hogy a héber biblia etikai kívánalmai alapvető jelentőségűek és magatartást irányítóak abban, hogy a Szentírás etikai mércéje útmutató az emberiség számára.

A híres etikai parancs a szeresd felebarátodat, mint tenmagadat, az exegézisben nézetkülönbségekre adott okot. A felebarátnak megfelelő héber szót, a proximust vannak, akik közelállónak és vannak fordítások, amelyek fráternek adják vissza, vagyis felebarátnak. A zsidó exegézis a reá – proximus ,tehát felebarát értelmezést vallja.

Eképpen a felebaráti szeretet minden embertársunkra ki kell, hogy terjedjen. Hadd fűzzem ehhez hozzá : számos különbség állhat fenn bizonyos kérdések megítélésében közöttünk, de az ellentétek soha nem fajulhatnak ellenségeskedéssé, gyűlölködéssé.

A Szentírás etikája egyetemes érvényű, mindazokra, akik vallják a teremtéstörténetben hangoztatott szent igét, amely szerint a Mindenható a maga képmására teremtette az embert.

Az istenorca hordozói nem gyűlölködhetnek egymással.

 Kitűnő tisztelettel

 Dr.Schweitzer József

 

 

 

 A Kiállító művészek: 

IRODALOM
Darvasi László, Ferdinandy György, Juhász Ferenc, Kertész Imre, Krasznahorkai László, Lator László, Parti-Nagy Lajos, Petőcz András, Podmaniczky Szilárd, Takács Zsuzsa, Závada Pál  
KÉPZŐMŰVÉSZET
Aknay János, Ámos Imre, Anna Margit, Benczúr Emese, Bohus Zoltán, Böröcz András, Deim Pál, Ézsiás István, Fehér László, Haász István, Haraszty István, Hollán Sándor, Kalmár János, Konok Tamás, Kovács-Gombos Gábor, Lugossy Mária, Matzon Ákos, Megyik János, Nádler István, Pauer Gyula, Szüts Miklós, Tölg-Molnár Zoltán, Váli Dezső, Vojnich Erzsébet

valamint a
ZENE
Dés László, Fassang László, Vukán György, Szent Efrém Férfikar

 

 

 

 

 

 A KIÁLTVÁNY 
1, Az élet tisztelete alapvető, mindenkit megillető és mindenkit a másik tiszteletben tartására kötelező érték.

2, Az európai etika a XX. században sérült; helyreállítása megtörténhet a zsidó-keresztény kultúrára alapozva.
3, Az emberi kreáció magában hordja az egymásért, az emberért és a természetért való felelősségvállalást. A visszaélésektől elzárkózik, az igazságnak ad helyet.
4, Az emberi kultúra felelőssége, hogy elutasítson mindenféle bántalmazást; az erőszakot elítéli, és békességre törekszik.
5, Az individuum nem önmagában áll; szem előtt tartja a közösséget és annak értékeit, és ezek tudatában, a jót keresve dönt.
6, A faji, nemi, származási vagy bármilyen egyéb megkülönböztetéssel szemben az egyenlőség, az egyetemes emberi értékek mellett áll ki.
7, Az egyéni, társadalmi, politikai érdekeken felül áll egy egyetemes norma, amely ezeket meghatározza. Ez a másik ember elfogadásán, az élet tiszteletén alapul .

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"..HOL VAN A TESTVÉRED?
Olvashatjuk e kiállítás első termének falán a feliratot, amelyet a rendezők szögesdrótból raktak ki. A testvérgyilkos Kaintól kérdezi ezt az Úr, és ismerjük a cinikus választ is: „Őrizője vagyok az én testvéremnek?” Tudjuk, hogy a holokauszt, a soa idején oly könnyen adódott az önfelmentő válasz: Nem vagyok őrizője! Sőt, a más fajú, más vallású, másként gondolkodó, másként élő nem is a testvérem. A tagadás szelleme ma is köztünk van. A kiállításra küldött reflexióiban Parti Nagy Lajos nem véletlenül emleget „cigánygyilkosságokat és tiszaeszlározást”. Egyáltalán, ahol Parlamentben vagy azon kívül listákat próbálnak emberek bizonyos csoportjáról összeállítani, ott tovább él Kain lelkülete Hiszem, hogy ez a kiállítás is hozzájárulhat ahhoz, hogy a másikat ismét testvérnek tudjuk nevezni. Testvérem, Ábel, testvérem Ámos Imre, testvérem Radnóti, testvérem Balog Mária. Ámos Imre Chagallt is idéző Krisztus-ábrázolásai kapcsán pedig Martin Buber és Schalom Ben-Chorin szép szavával az is mondhatjuk: Bruder Jesus, testvérem, Jézus. ..."

Fabiny Tamás evangélikus püspök

  

 05.02.

 Beszélgetés  az  ÁMOS Imre  és a XX.század című kortárs összművészeti kiállítás megnyitása  előtti  napon.  


A  „REFLEXIÓ” - a huszadik század, a holokauszt érthetetlensége és az európai etika megingása -  című beszélgetésre , 2013 .május 2-án , csütörtökön  délután  5 órakor került sor  a  Pécsi Galériában  (Széchenyi tér)


 

A beszélgetés résztvevői voltak :
GALAMBOS Ádám  evangélikus teológus , a kiállítás kurátora ,
Dr.STARK András pszichiáter, pszichoterapeuta , a Pécsi Zsidó Hitközség  alelnöke 
és  MÁRTA István a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

" ... elmondhatjuk, hogy jó érzés egy olyan dispután részt venni, amely nem a múlt fájdalmán sóvárog, hanem kiutat keres és reményt ad. Kiutat, vagyis a szembenézést a megtörténtekkel, és reményt, hogy ennek a traumának a feldolgozása megtörténhet ma is. Felelősek vagyunk, ki-ki a maga korosztálya, munkaköre, tapasztalata alapján, azért, hogy a másik megcsúfolása, szélsőséges irányzatok előretörése helyett toleránsak legyünk a mássággal és védelmezzük tudásunk szerint azokat, akiket jogtalanul támadnak.

Ne felejtsük el, hogy mi vagyunk az a második és harmadik generáció, amelyeknek az új morál kialakításában szerepe van..."

 

 

 

 

 

 Galambos Ádám evangélikus teológus megnyitója:

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

„Hol van a te testvéred?”(1Móz 4, 9) - olvasható a Tórában, Mózes első könyvében. Ezt a kérdést teszi fel az Úr Kainnak. Kain válasza talán meglepő: „Talán őrizője vagyok én a testvéremnek?” Mindez az első emberpár paradicsomból való kiűzetését nem sokkal maga mögött tudva mondja az ember, Kain. A mózesi történetből azonban jól tudjuk, hogy akkor, amikor Kain ezt a gúnyos, a lelkiismeret hiányát jelző pökhendi kérdést, mintegy fricskát mondja, addigra már saját kezével ölte meg Ábelt, egyetlen testvérét. Ez a Biblia első ember elleni erőszaka: gyilkosság, mely egyúttal a saját testvér, a saját vér kioltását jelenti.

Hol van a te testvéred?

Kérdezi az Úr 1944-ben. Abban az időben, amikor emberek ezreit és százezreit gettóba zárják, majd vonatokon viszik a haláltáborokba. Az emberek válasza szintén meglepő: Talán őrizője vagyok én a testvéremnek? Talán én vagyok az, aki a náci ideológiával szembefordulva változást, emberek életét tudnám megmenteni? Ilyen és hasonló kérdések kerülhettek elő a lelkiismeret megnyugtatása, az embertárs, a testvérgyilkosság néma elfogadása mellett.

Mindeközben Raul Wallenberg, Carl Lutz, Apor Vilmos vagy Sztehlo Gábor nem tért ki lelkiismerete kérdése elől, hanem szembefordulva a korszellemmel az igazság útján maradt. Eszembe jut Keken András evangélikus lelkész története. Ő egy istentiszteletre készülve meghallotta, hogy a templomhoz közeli utcában valaki fekszik a macskaköveken. A deportálás megkezdődött. Az agyonvert, újságpapírral letakart ember láttán Keken visszament a templomba és prédikációjában Jézus irgalmas samaritánus példázatáról beszélve így fogalmazott: „Megismétlődött a bibliai történet. Egy ember fekszik kint az utcán, agyonverve. Ma azonban nem egy két ember, hanem százak, sőt ezrek mennek el mellette” – mondta Keken. Valóban. Megismétlődött Kain és Ábel, és az irgalmas samaritánus története egyaránt. Voltak samaritánusok és voltak Kainok.

Hol van a te testvéred? Hangzik fel szószékről vagy oltár elől keresztény templomainkban évről évre Mózes első könyvének igéje. És ezzel egy időben zenghet bennünk a kérdés: hol volt az egyház, amikor testvéreit hurcolták el? Vagy feltehetjük ugyanezt a kérdést úgy, ahogy Elie Wiesel fogalmaz: „a gondolkodó keresztény tudja, hogy Auschwitzban nem a zsidó nép halt meg, hanem a kereszténység.” Egy német teológus, Johann Baptist Metz mélyrehatóan foglalkozott ezzel a kérdéskörrel. Egy nyilvános dispután megkérdezték tőle, hogy „tudnak-e imádkozni a keresztények a Soá után? Ő így válaszolt: „Azért tudnak imádkozni Auschwitz után, mert Auschwitzban is folyt imádság a zsidó áldozatok énekében, a zsidó áldozatok imádságában.” Egyetérthetünk a teológus felvetésével, azonban hozzá kell tennünk: számos mulasztás, oda nem fordított tekintet övezi a huszadik század borzalmát. A magyarországi történelmi keresztény egyházak által is megszavazott első, majd második zsidótörvény, az összefogás hiánya mind-mind jelenlévő kérdés, mellyel számolni, feldolgozni és szembenézni szükséges.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ma, a Pécsi Galériában megrendezésre kerülő Ámos Imre és a xx. század – kortárs összművészeti kiállításon vagyunk. Egy olyan művészre reflektáló tárlaton, melynek koncepcióját nem művészettörténészek, nem művészeti szakemberek hoztak napvilágra. Történelmi keresztény felekezetek múltfeldolgozásra történő törekvését fogalmazza meg a kiállítás, kortárs művészek bevonásával.

Ámos Imre munkássága szorosan összeforr a holokauszttal. Alkotásain nemcsak a kvalitás, hanem olyan vízió is felcsillan, mely a Sötét idők, az Égő óra, a Búcsúzás képein, vagy az itt megtekinthető vázlatkönyvén egyaránt jelzi: olyan világba született a festő, amely az apokalipszis valóságos víziójában fogalmazható meg. A rettenet nemcsak álomként, hanem valóságként tért vissza életében.

Meggyőződésem azonban, hogy jelen kiállítás elsősorban nem Ámos Imre kvalitása előtt hajtja meg fejét. A „magyar Chagall”-ként is ismert festőművész ugyanis művészeti értékein felül egy, sokkal fontosabb dolgot hordott magán. Ennek szemléltetéséhez engedjék meg, hogy egy történetet mondjak el: a náci Németországban Hitler ellen egy merénylet készült. Ennek egyik ötletgazdája és kivitelezője egy teológus, lelkész és etikatanár, Dietrich Bohnoeffer volt. Számos esetben felszólalt és lázított az egyházat is elárasztó romboló és gyilkos ideológia ellen. Egyik beszédében kifejtette, hogy a másik ember élete nem Jézus által értendő és tisztelendő, hanem ahhoz még a Megváltó sem szükséges, hiszen a teremtettségből adódóan, abból, hogy Isten saját képmására teremti az embert egyértelmű a következtetés: minden emberéletet okozó nézet elítélendő, hiszen az ember önmagában tekintve Isten olyan teremtménye, amelynek joga és ezáltal tisztelete van az élethez.

Ilyen módon Ámos Imre életműve előtt tisztelettel megállni, arra reflektálni nem egyéb, mint a kvalitást elismerve, az ember, az embertárs, a testvér, vagy egyel beljebb lépve: Ábel előtt főt hajtani.

Kortárs művészeink mintegy kiáltványként szögezik felénk a kérdést: mit kezdünk korunk sötét múltjával? Hova fordítjuk tekintetünket? A tolerancia helyett az intoleráns életformával, a másik mellett elmenéssel, a magunkat megvédeni, azonban a másikat elhanyagoló magatartással ma is gyakran találkozhatunk. Mit kezdünk életünk értékével? Amennyiben az éhezőkre vagy nélkülözőkre gondolunk, valóban segítő kézként jelenünk meg? A fejlett társadalmak a segélyszervezetek révén segítséget nyújtanak éhező embertársainknak, azonban a valóságban úgy tűnik, mintha saját lelkiismeretüket kívánnák ezáltal csupán letakarni. Mi is túlmegyünk ezen? Letakarjuk tekintetünket az antiszemita megnyilvánulások, a motoros felvonulások, a másik emberségét megkérdőjelező kijelentések felett? Elmegyünk a romák diszkriminációja, a hajléktalanok megkülönböztetése, a nélkülözők lenézése mellett? Vagy az irgalmas samaritánussal együtt vállaljuk az ártó, a másikat diszkrimináló megnyilvánulások nemcsak elutasítását, hanem felszólalást, kiállást, ezáltal saját emberségünk valódi megélését.

Meglátásom szerint ugyanis az ember nem más, mint aki nemcsak magáért, hanem másokért is felelősséget vállal. Az individuum teljessége nem ott kezdődik, hogy önmagamat beteljesítem, hanem azzal, hogy felfedezem a körülöttem lévő világot, benne embertársamat. Avagy, ahogy elvárom, hogy a másik értem kinyújtsa kezét, ha elesek, hasonlóan cselekszem én is. Ez a fajta protestálás korunk nagy kihívása. Az önértékelés kezdete.

Jelen kiállítás alkotói a szó eredeti értelmében protestálnak. Nem fordítják el tekintetüket, hanem a latin pro test azaz valami mellett kiállás módján az élet, a másik élete, és ezáltal az ember mellett teszik le voksukat. Valahogy úgy, ahogy a kiállítás szimbólumaként is tekinthető Ámos Imre Síró Angyal című alkotásán a Pax feliratot elhelyeztük. Ezzel egyúttal utaltunk arra a kezdeményezésre, mely korábban történt: „a második világháborút megelőzően a párizsi világkiállítás idejére az Eiffel-torony oldalára a művészek akaratából a PAX felirat került.” … „Egyúttal bízunk abban, hogy mai korunk embere visszaemlékezik a múltra, tanul belőle, a jövőben alázattal törekszik a békességre és mások megbecsülésére” – mint olvasható a kiállítási leíráson is a szöveg.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Végezetül engedjék meg, hogy egy személyes kérdést tegyek fel. Hol van a te testvéred?  Lelkiismeretünk talán bizonyos szinten nyugodt, hiszen nem olyan korban élünk, mint eleink. Azonban ha a valóságot tekintjük, ha körbenézünk a világban, felfedezhetjük: ez a kérdés nekünk és értünk szól. Emberségünk kezdete, felelőssége és meghatározója. Erre figyelmeztet Schweitzer József professzor úr is, amikor ezt mondja: „Az istenorca hordozói nem gyűlölködhetnek egymással.”

A kiállítást Máté evangéliumának idézetével nyitom meg:

„Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg.” /Mt 25. 40b/

 

Bemutatták az Ámos Imre és a 20. század című albumot Ámos Imre és a 20. század

Feldolgozni a feldolgozhatatlant? Mit kezdünk a múlt sötét oldalával? Mi történik akkor, amikor a kvalitást és az életet mások korlátozzák vagy ideológiai alapon megsemmisítik? Lehet-e a széthúzás helyett testvériségen alapuló társadalmat elképzelni? Van remény? A második világháborút megelőzően a párizsi világkiállítás idejére az Eiffel-torony oldalára a művészek akaratából a PAX felirat került. Ma Ámos Imre egyik alkotására helyeztük el úgy a béke jelképét, hogy közben művészeket kértünk meg az együtt gondolkodásra, az összefogásra. Ámos Imre életén és művészetén keresztül szembesülhetünk a holokauszt esztelenségével, a szolidaritás hiányával, az ember embertelenségével. A „magyar Chagall” és még százezrek kegyetlen meggyilkolása azonban nemcsak saját korának, hanem jelenünknek is üzen. „Hol van a te testvéred?” Alapvetően ezt a kérdést kutatják és keresik a feldolgozás lehetőségének reményében, a testvériség jegyében a kötet alkotói. 

A kötet szerzői:
VÉDNÖKÖK: Schweitzer József, Fabiny Tamás, Várszegi Asztrik
IRODALOM: Darvasi László, Ferdinandy György, Juhász Ferenc, Kertész Imre, Krasznahorkai László, Lator László, Parti-Nagy Lajos, Petőcz András, Podmaniczky Szilárd, Takács Zsuzsa, Tolnai Ottó, Závada Pál
KÉPZŐMŰVÉSZET: Aknay János, Ámos Imre, Anna Mark, Benczúr Emese, Bohus Zoltán, Böröcz András, Deim Pál, Ézsiás István, Fehér László, Haász István, Haraszty István, Hollán Sándor, Kalmár János, Konok Tamás, Kovács-Gombos Gábor, Lugossy Mária, Matzon Ákos, Megyik János, Nádler István, Pauer Gyula, Szüts Miklós, Tölg-Molnár Zoltán, Váli Dezső, Vojnich Erzsébet
FILM: Gothár Péter
ZENE: Dés László, Fassang László, Vukán György, Szent Efrém Férfikar

176 oldal + DVD melléklet, 240x240 mm, keménytáblás, ISBN 978-963-13-6179-7, 2013

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek