A feldolgozás lehetőségei - Heller Ágnes és Jutta Hausmann disputája

Budapest – 2013. május 30-án a Petőfi Irodalmi Múzeum adott helyszínt annak a nyilvános disputának, melynek témája az Auschwitz utáni kor értelmezése volt. A beszélgetés zsidó-keresztény párbeszéden alapuló gondolatiságában, a felelősségkeresés mellett a remény hangja is megszólalt. Szöveg: Galambos Ádám; fotó: Szabad Júlia

A feldolgozás lehetőségei - Heller Ágnes és Jutta Hausmann disputája

Heller Ágnes és Jutta Hausmann

Auschwitz utáni korról beszélni, azt értelmezni mind teológiailag, mind filozófiailag nehéz kérdés. Hol volt az ember Auschwitzban? Mi vezetett a Soához? Miért kellett húsz év ahhoz, hogy a feldolgozás elkezdődhessen? Magyarországon miért nem történt meg a múlttal való szembenézés? - Ilyen és hasonló kérdések fogalmazódtak meg Heller Ágnes filozófus és Jutta Hausmann evangélikus lelkész, az Evangélikus Hittudományi Egyetem professzorának disputáján.

Az egyházakat és az egyén felelősségét is érintő, a szembenézést, a valós bűnbánatot oly nehezen megfogalmazó közgondolkodás helyébe – mintegy valós feldolgozásként –, az igazság keresésének és megvallásának lehetősége rajzolódott ki. Jutta Hausmann kifejtette, hogy „nem elegendő azokat a lelkészeket emlegetnünk, akik zsidó-mentést végeztek, hanem fel kell vállalnunk azt a történelmi tényt, hogy számos mulasztás, antiszemita megnyilvánulás egyaránt egyházunkhoz köthető. Németországban és Magyarországon ugyanúgy voltak olyan egyházi vezetők, akik elfordultak az evangélium üzenetétől és azzal ellentétesen, más, egy romboló ideológia kiszolgálói lettek. Mindez megengedhetetlen és elítélendő. Tanulnia kell ebből a ma emberének és egyházának ahhoz, hogy ilyen máskor meg ne történhessen.”

A beszélgetésből kiderült, hogy nemcsak a keresztények, hanem a zsidó szervezetek is mulasztottak a korban. Heller Ágnes elmondta, hogy „felelőssége van az akkori zsidó vezetésnek abban, hogy ennyi ember deportálása megtörténhetett. Amennyiben nem olyan röpcédulákat adnak ki, melyben az szerepel, hogy minden intézkedésben engedelmeskedni kell a hatóságoknak, akkor a deportálás kimenetele megváltozott volna. A zsidó vezetőség tudta, hogy gázkamrákba küldik azokat, akiket deportálnak, mégis ezt tette. Amennyiben azt írják röpcédulájukra, hogy akit deportálnak azokat ki fogják végezni, akkor vajon melyik anya lett volna az, aki felszáll a vonatra?”

A disputapartnerek egyöntetűen egyetértettek abban, hogy mind egyéni, mind szervezeti formában szükség van a múlttal való foglalkozásra. A feldolgozás lehetősége abban áll, hogy ki-ki a maga területén felvállalja ennek terhét.

Heller Ágnes kifejtette, hogy a magyarországi feldolgozás azért is ilyen nehéz, mert az elmúlt rendszerek nem tették lehetővé a szembenézést. „Sok esetben lehet azzal találkozni, hogy előbb hibáztatják Németországot, mint saját népüket az emberek ahelyett, hogy a saját múltfeldolgozásukat elvégeznék” – fogalmazott Jutta Hausmann, aki elmondta, hogy többször is erre utaló kérdéseket tettek fel neki.

A szembenézés értelmezésénél, annak felvállalásáról Heller Ágnes kifejtette: „Nem csak azzal kell szembenézni ami most nincs rendben. Embereknek, akik nem követtek el semmit, azoknak szembe kell nézni a szüleik és nagyszüleik bűneivel. Nem azt kell mondani, hogy én vétkeztem, hanem azzal tudok vétkezni, hogy nem néztem szembe az ő vétkeikkel. Itt a vétek közvetetten lép fel.”

Jutta Hausmann szerint „a múlttal való foglalkozás – a számadás arról, hogy mik voltak azok a tényezők, amelyek katasztrófához vezettek – azért is fontos, hogy mi – tanulva a történelemből – ne azt csináljuk. Tudni kell, hogy mi volt, ki hol állt, hogy ne történjen az, hogy olyan embernek adunk tiszteletet, akit az nem illet meg.”

Arra a kérdésre, hogy mi lehetett annak az oka, hogy számos keresztény szembefordult a szeretet parancsával Jutta Hausmann elmondta: „Félrevezetett teológia áldozatai voltak. A zsidóellenesség a keresztény teológiai művekben számos helyen fellelhető. Aranyszájú János műveit ha nézzük, már ott találkozunk ezzel. Számos helyen egzegetikai művekben szintén találhatóak antijudaista megközelítések. Mindez továbbment egészen addig, hogy Luther Mártonnak is voltak antijudaista kijelentései. Ma már tudjuk, hogy ez nincs így rendben, ettől teljes mértékben elhatárolódunk.”

A disputa végén a hallgatóság kérdéseket, hozzászólásokat tehetett fel. Az összejövetel két idézettel zárult. II. János Pál pápa 1991-ben Budapesten többek között ezt mondta: „Fennáll a veszélye, hogy antiszemita érzelmek és megnyilvánulások támadnak és terjednek. (...) E veszéllyel szemben az emberek lelkiismeretét arra kell nevelni, hogy az antiszemitizmust és a rasszizmus minden formáját úgy tekintsék, mint az Isten és az emberiség elleni bűnt.” Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi 2012-ben így fogalmazott: „Az istenorca hordozói nem gyűlölködhetnek egymással.”

Az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány által szervezett, a Petőfi Irodalmi Múzeumban megtartott disputát az érdeklődők nemcsak a helyszínen, hanem élő közvetítés segítségével, az interneten is követni tudták. A disputa ideje alatt kivetítve az Ámos Imre és a xx. század – kortárs összművészeti kiállítás képanyagát tekinthették meg az érdeklődők. A kiállítás, amely Ámos Imre életére reflektálva, ökumenikus keretek között, negyvenkét kortárs alkotó közreműködésével, a holokauszt értelmetlenségére reflektál Szentendre, Dunaszerdahely és Pécs után június közepétől Berlinben, augusztus végétől pedig Budapesten, a Rumbach utcai zsinagógában lesz megtekinthető.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek