50-50 – GÖMB a GIM-ben

Gödöllő – A Gödöllői Iparművészeti Műhely kiállítóterében nyílt csoportos kiállítása a GÖMB (Gödöllői Művészbarátok) Alkotócsoportnak. Alábbiakban a kiállításmegnyitón elhangzott beszédet közöljük.

50-50 – GÖMB a GIM-ben

50-50 – GÖMB a GIM-ben

Genius loci – a hely szelleme

Van valami üdítően különös abban, ahogy a GÖMB szerveződik. Míg számos esetben azt várnánk, hogy egy művészcsoport egy művészeti ág hasonnemű műfajába rendeződik, addig a GÖMB alkotócsoport nemcsak tagjain keresztül hirdeti a művészet tágabb értelemben vett szellemi közösséggé formálódásának lehetőségét, hanem egy adott művészeti ágon belül is megfogalmazza azt. Az alkotók anyaghasználata ugyanis olyan tág perspektíván mozog, mely megengedi önmagán belül a porcelán és a fa, a klasszikus festészet és az absztrakt képvilág, a szövött vagy varrott alkotások és a bronzszobrok találkozását. Elsőre talán meglepődünk ezen a sokszínűségen, hiszen a klasszikus rendezői elv ilyet sokszor kizár önmaga lehetőségéből. Itt viszont a találkozás találkoztatást szül, azaz teret nyit, hogy a művészeti gondolkodás, az alkotások üzenetei egymással gondolati síkba, sőt, szellemi térbe rendeződjenek és elindulhasson egy, a megszokott diskurzuson felülemelkedő párbeszéd.

Míg számos művészeti kör „fölülről szervezett módon épül”, addig üdítő példák azok a törekvések, melyek önszerveződő módon, azaz szellemi-kulturális közösséget keresve, majd azt a nemesbítés szándékával szüntelenül továbbformálva alakítják ki önmaguk számára. Az, hogy egy ilyen nyílt, a művészet szeretetén és egymás elfogadásán alapuló közösség létrejöhetett, hatalmas érték egy városnak. A GÖMB alkotócsoport tagjainak ugyanis megadja azt a szabadságot, mellyel a művészetről, egymás alkotásairól és az alkotás mögött vagy fölött fellelhető filozófiáról gondolkodni tudnak. Ez a nyitottság egy olyan lehetőség is, mely az időről időre megrendezett kiállítások által a nagyközönségnek is mutatja: a másikat megbecsülő művészek együttesen szabadságot kapnak, azaz merhetnek kvalitásuk szerint újat, merészet, ugyanakkor minőségit létrehozni. Mindazonáltal ma is igaz az a megállapítás, melyet G. Merva Mária Írók és múzsák Gödöllőn című kötetében olvashatunk, miszerint a híres Gödöllői művésztelep munkásságát saját közössége akkor kezdte csak igazán megbecsülni, amikor kívülről érkező visszajelzések, az 1909-ben a Nemzeti Szalonon való szereplésüket országos siker üdvözölte.

A fentiek szemléltetéséhez elég csak az idén várossá válásának ötvenedik évfordulóját ünneplő Gödöllőn végigsétálni. Tegyük meg ezt a most csak gondolatbeli rövid sétát: a Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ udvarán látható Felhő-udvar installáció egyszerre fogalmazza meg a mulandó és az örök kérdéskörét, valamint a művészet térhez való viszonyát, egyben teret alkotó erejét. A Frédéric Chopin Zeneiskolában ugyancsak a GÖMB alkotócsoport világít rá a társművészetekkel való közös gondolkodás lehetőségére, hiszen zeneművek alapján inspirált alkotások teszik teljessé az ottani falakat, míg a szent és profán, avagy a múló és a mulandó viszonyának kérdésével a Gödöllői Premontrei Perjelség rendházának és auditóriumának ünnepélyes megáldása alkalmával nyílt GÖMB kiállításon ismerkedhetünk meg.

E három most is nyitva lévő kiállítás olyan séta lehet számunkra, mely kifejezi a GÖMB szerteágazó és számos lelki, szociális és művészeti kérdésre nyitott filozófiáját. Talán ezt teszi teljessé a most nyíló 50-50 GÖMB a GIM-ben című kiállítás. A Gödöllői Iparművészeti Műhely kiállítóterében Balla Vera, Fábián Dénes Zoltán és Varga Zoltán Zsolt rendezésében a tárlat először nyújt lehetőséget a több mint tízéves kiállítói múltra visszatekintő GÖMB alkotócsoport számára, hogy e falak között bemutatkozzon.

Transzformáció – átalakítás 

A kiállítás alcíme – GÖMB a GIM-ben – kevésbé jelzi azt a tematizáló elvet, amit a GÖMB alkotócsoport alkalmazni szokott, inkább a fenti, a helyhez, a Gödöllőhöz való viszonyra utal. A mostani kiállítás mögött ugyanakkor tapasztalható a tematika, elég csak az 50-50-es számra gondolni. Az alkotóközösség Gödöllő várossá válásának évfordulójának számát vonatkoztatta el és fogalmazta át. Így tűnik fel az ötven-ötven, azaz fele-fele rendezői elv, mely a kiállított művek, vagy annak hiányai által számunkra több síkon is megjelenik. Az egyik alapgondolat szintén az ötvenhez kapcsolódva, de a lokalitáson túllépve, szellemiségében csatlakozik a Szent Márton születésének 1700. évfordulójára meghirdetett jubileumi évhez. Az alkotók egy Tours-i Szent Márton huszonéves korából, katonai szolgálatából szóló történetére támaszkodtak: „Különösen kemény tél volt Galliában, sokan meghaltak a nagy hidegtől. Márton minden ruháját elajándékozta a szegényeknek, csupán a rajta lévő ruhadarabok maradtak meg. Egy napon, késő este, járőrszolgálatból hazatérőben egy didergő koldussal találkozott. Köpenyét kardjával kettéhasította és az egyik felét a koldus vállára borította. Másnap álmában Krisztust látta abban a köpenydarabban, amelyet a fázó koldusra terített.”

Ennek a felezésnek, avagy sokkal inkább meg- vagy elosztásnak a jelzése számos alkotáson direkt, vagy indirekt módon megjelenik. Így találkozhatunk a hiány, az adakozás, vagy a diptichon kérdésével, de a másik emberhez való kapcsolatunk gondolatiságával is. Utóbbihoz egy további gondolat is társul: a férfi és a női viszony, avagy az egységgé formálódás kérdése, mely egyszer a mitológiai Zeusz történetére reflektálva, másutt a hiányt vagy vágyakozást éreztetve, vagy éppen az egymás különbözőségéből adódó egységet megfogalmazva lelhető fel.

Az ember-ember viszonyon túl az ember-én kapcsolat szintén meghatározó kérdése a tárlatnak. Hogyan viszonyulok a másikhoz? Hogyan viszonyulok önmagamhoz? Képes vagyok-e megmutatni magamat önmagamnak, valamint a másiknak? Elkülönülök, különböző vagyok, vagy harmóniát keresek? A világ és önmagunk labirintusában az önmagamhoz jutás, a másikkal való viszony és a rend keresése, avagy az elrendeződés igénye, a külső és belső harmónia felfedezése vagy éppen azok elfedése újra és újra előkerülő kérdése a kiállításnak. Ugyanakkor a művészek nem állnak meg az ember és ember kérdésénél, hiszen a természet és az ember, vagy a látott és elvonatkoztatott világ viszonya bevezet a minket körülvevő világhoz való viszonyulásunk gondolatiságába is. A csendet vagy a zajt keressük? A valóságot vagy a mögöttes tartalmat vesszük észre? A látottal, vagy a tekintetünk mögött feltörővel foglalkozunk? Mind-mind jelenlévő, egyben aktuális kérdések...

Számos alkotás direkt vagy indirekt módon reflektál a nietzschei értelemben vett apollóni és a dionüszoszi jelleg éreztetésére, azaz szintén önmagunkra, a rend és káosz közötti választásra, a letisztultságra törekvésre vagy a diszharmónia érzékeltetésére tör és ennek kutatását bízza ránk.

Az ötven-ötven ilyen szerteágazó megközelítési lehetőségei eszembe juttatja azt a történelemben oly sokszor – általában öncélúan – félremagyarázott jézusi mondatot, mely így szól: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené” (Lk 20,25). Itt ugyanis Jézus egy érmét fordít a vele szemben állók felé, mutatva rajta a császár arcmását, azaz a pénz valódi tulajdonosát. Ezzel jelzi, hogy az anyagiakhoz kötődés, az adófizetés milyen rendben történik. Ugyanakkor mondata második felében a holisztikus megközelítés érződik, miszerint úgy, ahogy a pénz a császár tulajdona, ugyanúgy az ember – teremtettsége által – Istenhez tartozik. Számomra ez az az ötven-ötven, mely összeköti a kiállításon látható oly sokféle megközelítést. Amennyiben végigsétálunk a kiállításon, találkozunk ember és ember, természet és ember, akarat és elszántság, odaadás és elszigetelődés kérdésével, egyúttal és összességében találkozhatunk az emberi természet vagy emberi teremtettség egzisztenciájának kérdésével is. És hogy ebben az ötven-ötvenben a játékot, a választás kérdését, vagy éppen a szabadság lehetőségét találjuk-e meg, az talán már csak rajtunk múlik.

http://asztali.lutheran.hu/megjelent-cikkek-rendezvenyeinkrol/50-50-2013-gomb-a-gim-ben/leadImage

A kiállítást Körösfői-Kriesch Aladár 1912-ben írt, a művésztelep programját összegző gondolatával nyitom meg: „A művészet maga az élet! A művészetet ne csak emberi alkotásokban, hanem az egész életben keressük és így fogjuk megtalálni életünk harmóniáját és szépségét.”

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek